Nem javult a benyújtott jelentések aránya a Nébih kimutatásai szerint a haszonállatoknál alkalmazott antibiotikum-tartalmú készítményeknél
2025. december 16., 08:04
A 2024-ben forgalmazott mennyiségek nagyjából felét jelentették – az előző évekhez hasonlóan – felhasznált antimikrobiális készítményként a főbb élelmiszer-termelő állatok esetében. Legjobban a sertés- és nyúlágazat teljesített: a telepek mintegy 80 %-ról érkezett antibiotikum-felhasználási jelentés a tavalyi évből. A baromfiágazatban mindössze 50% körüli az arány, míg a szarvasmarha és a kiskérődzők esetében ennél is alacsonyabb a jelentési hajlandóság. A Nébih kéri az érintetteket a rendszeres adatszolgáltatásra, mivel Magyarország érdeke, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) felé teljes körű és megbízható adatszolgáltatás történjen.
Az Európai Gyógyszerügynökség egyelőre elnéző azokkal a tagállamokkal, akik 90% adatlefedettség alatt nyújtják be éves jelentésüket, azonban a türelmi idő véges, a későbbiekben gondot okozhat, ha nem javul a tendencia – hívja fel a figyelmet a Nébih. Az EMA által kiadott, éves ESUAvet (European Sales and Use of Antimicrobials for veterinary medicine) jelentés ennek megfelelően egyelőre nem mutatja be részletesen azon országok – köztük Magyarország – adatait, amelyek hiányos adatsorokat (90% lefedettség alatt) szolgáltatnak.
Hazánkban a benyújtott jelentések alapján 2024-ben a legtöbb antibiotikumot a sertéságazatban alkalmazták (64,6%), ezt követik a szárnyasok (20,2%), a nyulak (11,3%), valamint a szarvasmarha-ágazat (3,7%). Az összes felhasznált hatóanyag-mennyiség 7%-a tartozott az AMEG B kategóriába, aminek használata korlátozott, alkalmazását rezisztencia teszt eredményével kell alátámasztani.
E hatóanyagokat leggyakrabban a szárnyasok esetében használták. AMEG C kategóriájú készítmények (melyeket kizárólag akkor szabad alkalmazni, ha nincs alacsonyabb rendű, elérhető, hatékony hatóanyag-tartalmú készítmény) az összes felhasználás 26%-át, míg AMEG D kategóriás szerek (első választású szerek, melyeket szintén csak felelősen szabad alkalmazni) a 67%-át tették ki.
A gyógyszerformát tekintve 2024-ben is az ivóvízhez kevert különböző formák és a gyógypremixek fogytak a legnagyobb mennyiségben. Ez a két forma tette ki az összes fogyasztás több mint 92%-át. Pozitív változást jelent, hogy a gyógypremixek alkalmazása lassan csökken, ugyanakkor az ivóvízhez kevert készítmények túlsúlya továbbra is a csoportos kezelések eredménye.












