A hízott liba

A hízott máj-előállítás

A hízott máj-előállítás története

A libamáj sok ezer éves története egészen az ókori Egyiptomig (Kr.e. 2500) nyúlik vissza. Írott források szerint ekkor kezdték ezeket a madarakat tenyészteni és ezzel egyidejűleg tömni, illetve hízott májukat fogyasztani. A szakkarai temetőben, a korában fontos hivatalt betöltő Mereruka sírján lévő domborművön jól látható, miként munkások a nyakuknál fogva tartott libákat tömik. Mellettük, asztal látható, melyen takarmány, feltehetően pörkölt gabona, és egy minden bizonnyal a takarmány nedvesítését szolgáló folyadék tárolására alkalmas edény van.

A liba hízlalásának gyakorlata Egyiptomból terjedt tovább a mediterrán térségre, ahol a hízott libára történő legkorábbi utalás Kr.e. 500-ban a görög Cratinus tollából származik, aki előszeretettel írt verseket a konyhaművészetről, köztük a liba hízlalásáról. Ugyanakkor, a hízott libából készült ételek még sokáig egyiptomi jellegzetességnek minősültek, így például, amikor a spártai Agesilaus király Kr. e 361-ben Egyiptomba látogatott, fogadására az egyiptomiak hízott libát és borjút szolgáltak fel, a korabeli egyiptomi földművesek legmegbecsültebb terményeit.

A rómaiak szintén jól ismerték a libamájat, latinul iecur ficatum-ot, mely az iecur (máj) és a ficus (füge) szóösszetételből alakult ki. Római források a libamájat számos helyen említik, így például ismert, hogy Elagabalus császár a kutyáit is ezzel a csemegével etette, illetve id. Plinius, az ismert római történész is elismeréssel szólt kortársáról, a római gurmandról, Marcus Gavius Apicius, aki szárított fügével táplálta libáit, hogy a májuk nagyobbra nőjön.

Amerika felfedezése előtt, majd azt követően még egy ideig, a kukorica széleskörű elterjedéséig, a libát természetesen nem kukoricával, hanem más energiagazdag takarmányokkal etették (tömték), hogy a mája szép nagy és zsíros legyen. Az energiagazdag takarmányok talán legnevezetesebbike a füge, mely a római birodalom összeomlása után is a hízott libák legalapvetőbb takarmánya maradt. A füge egyébként napjainkban is szorosan összefonódik a libamájjal, hisz számtalan receptben szerepelnek együtt, ami mögött az az ősi elgondolás rejlik, hogy a fügével etetett és fügével hizlalt májú liba májához minden bizonnyal a füge lesz a legharmonizálóbb kísérő.

Magyarországon a libatömés hagyományát több mint négyszáz éves írott emlékek tükrözik. Egyes kutatások szerint az állattenyésztés ezen módja a Kárpát-medencében körülbelül ezer évre nyúlik vissza. Egykorú források szerint a házi libák után már a 11. és 12. században egyházi tizedet kellett fizetni. Ekkor az ország minden területén elterjedt a parlagi változata, amelynek ősei valószínűleg Görögország felől érkeztek. Ebből az állományból alakultak ki a magyar lúd színváltozatai és tájfajtái. A Léva-vidéki lúd a kitűnő minőségű húsáról és májáról volt nevezetes, a makói a májméretéről. A 20. század elején a magyar parlagi lúd nemesítésére az emdeni fajtát hozták be az országba, s ez a két fajta vált uralkodóvá a későbbiekben. Végül a mai változat a parlagi fajta és a külföldi fajták keresztezéséből jött létre.

A magyarok mindig is kulturális és gasztronómiai örökségnek tartották a tömött libából származó májat. Ennek a közelmúltban egyhangú határozati javaslat formájában a Magyar Országgyűlés is nyomatékot adott. Megfogalmazói javasolták a kormánynak, hogy szülessen törvény a magyar gasztronómiai különlegességek, az úgynevezett hungarikumok (mint amilyen a hízott kacsa- és libamáj is) védelméről, s tekintsük őket kulturális örökségnek. Olyan termékek ezek, amelyekre büszke Magyarország, s amelyek hazánk számára foglalkoztatási, nemzetgazdasági szempontból egyaránt fontosak.

A hazai libatömési gyakorlat eredményeképpen a magyarországi libatermékek, köztük a libamáj világszerte keresettek. Jellemzően azok az éttermek rendelik leginkább, amelyek különösen sokat adnak szolgáltatásaik minőségére, és nagyon szigorú követelményeket támasztanak a beszállítóikkal szemben. Nem véletlen, hisz a magyar hízott libamáj összehasonlíthatatlanul nagyobb gasztronómiai élményt nyújt a húslibából származó májnál.

A tömési eljárást persze nem csak Magyarország, hanem az EU-n belül Bulgária, Spanyol- és Franciaország, az EU-n kívül pedig Kína, Ukrajna és más országok baromfitermelői is alkalmazzák. Ugyanakkor, a hazai szabályozás egyedülállóan, az EU által előírt nyomonkövethetőség és szükség szerinti visszahívhatóság mellett, a csomagoláson történő megkülönböztető jelzést követel meg a termelőktől. Mindemellett az ágazat önkéntesen vállalta nemcsak egy konszenzusos (kormányzati és állatvédői) tömési kódex kialakítását, de egyben elkötelezte magát egy hosszú távú K+F program kidolgozása mellett is.

A hízott máj előállítás méretei Magyarországon

Magyarország ma világelső a hízott máj előállításában, libamáj termelése meghaladja a Franciaországét, minősége pedig világszerte elismert. A vágott kacsa export árbevétele 2007-ben 12,1 milliárd Ft-nak felelt meg, amiből 8,4 milliárd Ft volt a – hízlalásban nem érintett – pecsenyekacsa árbevétele. 2007-ben a Baromfi Termék Tanács által regisztrált (hangsúlyozottan nem teljes körű) export árbevétel (libahús és hízott libamáj, toll nélkül) 17,6 milliárd Ft-ot tett ki. A szektor mintegy 6 millió db/év hízott libát és kacsát állít elő, melyek felnevelése mintegy 100 ezer tonna/ év kukorica felhasználását eredményezi, és amely mintegy 25 milliárd Ft/év export deviza, és mintegy 5 milliárd Ft/év belföldi értékesítésből eredő árbevételt jelent Magyarország számára.

A hízott máj jelentősége a gasztronómiában

A hízott libamáj királyi étel és Hungarikum, amely egyike a legnagyobb vonzerőknek a hazánkba látogató külföldi és persze magyarországi ínyencek számára. Olyan étek ez, melyet szinte bármely külföldi keresve keres a hazai étlapokon és amely, nem ritkán az idelátogató gourmet turizmus legfőbb mozgatója. Nem véletlen tehát, hogy a magyarországi éttermek étlapjának 95 %-án jelen vannak az ebből a termékből készült ételek, és ez az ételspecialitás meghatározó a vendéglátóipar forgalmában.

A naponta fogyasztott táplálékok felét az állati eredetű élelmiszerek alkotják. Bennük találhatók meg azok a fehérjék, melyek az emberi szervezet számára az úgynevezett nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavakat jelentős mértékben tartalmazzák. Ezeket a szervezet más úton nem képes előállítani, tehát azzal és annyival tud gazdálkodni, ami a táplálékból rendelkezésre áll.

A hús ősidők óta az emberiség létfontosságú tápláléka. A hús és húskészítmények az emberi szervezet fehérjeszükségletének fedezésében játszanak fontos szerepet, és ami kevésbé köztudott, vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaznak. Zsírtartalmuk tág határok között változhat, ugyanakkor a baromfi, köztük a kacsa- és libatermékek koleszterintartalma jóval alacsonyabb, mint sok egyéb állati eredetű terméké.

A baromfihúsokra általában jellemző, hogy bennük kedvező az aminosavak aránya, ennek következtében nagy a biológiai értékük. Vitamin- és ásványianyag-tartalmuk sem lebecsülendő. A baromfitermékeknek tehát figyelemre méltó előnyük van a táplálkozás szempontjából a többi állati eredetű élelmiszerrel – húsokkal – szemben.

A baromfihúsoknak további nagy előnye, hogy kedvező jegyeiket konyhatechnikai elkészítésük – sütés, főzés, párolás – során is megtartják, zsírtartalmuk pedig – különösen a hízott liba és kacsa esetében – elegendő ahhoz, hogy más zsírok és olajok hozzáadása nélkül, önmagukban süthetők legyenek. Ugyanakkor a kész hús zsír- és energiatartalma még mindig lényegesen alacsonyabb, mint más húsoké. Ennek folytán az egészséges táplálkozásban is jelentős előnyük van.

Az állatok testében a hús és a zsír mennyisége a takarmányok energia-, fehérje- és esszenciális aminosav-tartalmától, valamint ezek egymáshoz való arányától függ. A fehérjében és esszenciális aminosavakban szegény, egyszersmind energiában gazdag takarmányozás kedvez a hasűri, a bőr alatti és az izmok közötti zsírlerakódásnak, ellentétben a fehérje beépülésével és a húsképződéssel. Az utóbbi években a többszörösen telítetlen zsírsavak közül az omega-3 zsírsavak - a táplálkozásban betöltött védő szerepük miatt - az érdeklődés középpontjába kerültek. Az állati eredetű táplálékok közül a halak, vadon élő állatok és a szárnyasok, köztük a (hízott) liba és kacsa zsírjában vannak jelen ezek az értékes zsírsavak. Klinikai vizsgálatok szerint e telítetlen zsírsavak rendszeres fogyasztása bizonyos betegségek kialakulásának veszélyét (például a koszorúér-betegségekét) nagyban mérsékli.

A Négy Mancs radikális állatvédő szervezet által okozott károk

Az elmúlt két hónapban Magyarországon nagy médiaérdeklődéssel kísért vita bontakozott ki a kacsa- és libatermelő illetve feldolgozó ágazat, valamint a bécsi székhelyű, de budapesti irodával is rendelkező 4 Mancs Alapítvány között. Az alapítvány ugyanis – az állategészségtani evidenciákat teljességgel figyelmen kívül hagyva – kampányában súlyos állatkínzással vádolta meg a legnagyobb magyar libatenyésztő vállalatokat és beszállítóikat. Ez a megalapozatlan támadás és az alapítvány által felállított diszkriminatív „feketelista” következtében a legnagyobb németországi és ausztriai áruházláncok sorra mondták fel a nagy múltú és magas színvonalat képviselő magyar vállalkozásokkal kötött beszállítói szerződéseiket. Ezzel a meggondolatlan lépéssorozattal nem csak egy jól működő, nyereséges mezőgazdasági ágazatot és mintegy 15000 ember megélhetését sodorták veszélybe, de egyben megalapozatlanul is diszkriminálnak egyes magyar termékeket, termelőket.

A válság a szentesi székhelyű Hungerit Zrt. jelentős mértékű forgalom-visszaesésével kezdődött, amely Magyarország legnagyobb baromfifeldolgozója, és mint ilyen mostanáig egyszerre foglalkozott hízott liba- és kacsa-, valamint csirke-, pecsenyekacsa- és pecsenyeliba-feldolgozással. A hízott víziszárnyas-feldolgozással viszont kénytelen volt felhagyni szeptember 1-től, minek következtében a mintegy 1500 dolgozójából 200-at el kellett bocsátania. A válság azóta lényegében a teljes hízott liba- és kacsatömési ágazatra kiterjedt; a hazai termelők szinte mindegyike problémákkal küzd a hagyományos német és osztrák piacokon.

A válság mindenekelőtt a bécsi székhelyű Négy mancs állatvédő alapítvány kezdeményezése nyomán alakult ki. A szélsőséges állatvédő szervezet feketelistát hozott létre, melyet azóta többször visszavont és átírt (mindenekelőtt a Négy Mancsot ért vádak miatt mára a listát részben frissítették, részben korábban nem szerepeltetett francia termelők is felkerültek a listára). A társaság közbenjárására Ausztria- és Németország-szerte áruházi bojkottok indultak a Hungerit ellen. A kampány egyik komoly sikereként 2006 végén Ausztria és Németország több áruházában, a Spar hálózat üzleteiben, valamint a REWE-csoport - közöttük a Billa, a Bipa, a Merkur és a Penny - összes európai üzletében leállították a töméssel készült termékek, illetve a hízlalásban érintett üzemek egyéb (nem hízott) termékeinek forgalmazását.

Érdekes adalék, hogy német állatvédők, köztük is elsősorban a Négy Mancs, nem először támadják a kelet-európai hízott víziszárnyas termelést. Így például Lengyelország ennek hatására néhány éve szüntette be a hízott víziszárnyas előállítását; érdekes módon pedig mára a lengyel kacsa és libaszektor szinte teljes egésze német tulajdonban van. Ennek megfelelően felmerül a kérdés, hogy vajon a magyarországi hízott víziszárnyast érintő válság is hasonló módon fog-e kulminálódni, azaz a kieső hazai termelést nem külföldi tulajdonú cégek fogják-e hamarosan betölteni.

Felvetődik a kérdés, ha ez a szektor egy szélsőséges egyesület kommunikációja következtében megszűnik, honnan fogják beszerezni ezeket a termékeket. Gyaníthatóan pl. Kínából, ahol a tömés – hazánkkal ellentétben – nem ellenőrzött körülmények között történik, legalábbis az EU nem rendelkezik hatékony eszközökkel az ellenőrzést illetően. Szintén valószínű szcenárió, hogy a hazai vállalatok csődjét követően külföldi, pl. osztrák vagy német tulajdonba kerülő cégek veszik majd át a jelenlegi termelők és nagykereskedők szerepét, ahogyan tették az például néhány éve Lengyelországban.

A Négy Mancs által az export-kiesésben okozott károkat igen nehéz számszerűsíteni, hiszen – bár az akció a hízott áru ellen irányult – a kereskedelmi láncok nemcsak az ebből származó húst, hanem a húsliba és pecsenyekacsa termékeket is visszautasították. A 2007-es adatokhoz viszonyítva (a vágott kacsa export árbevétele 12,1 milliárd Ft, a libahús és libamájé pedig 17,6 milliárd Ft volt), a 2008-as és a 2009-es esztendő várhatóan mindenképpen az iparág növekedésének mérséklődését eredményezte volna. Ezzel együtt azonban, a 2008. évi vágóliba mennyiség (élő árualap) értéke elérte a 18 milliárd Ft-t, amely export tekintetében a liba esetében 16,5-17,0 milliárd Ft-ot, a kacsa esetében pedig 10 milliárd Ft árbevételt jelentett volna. Ugyanakkor a Négy Mancs kampányának köszönhetően 2008-ban egyik termék exportja sem érte el az eredetileg becsült mennyiséget, amely az előzetes becslések szerint is várhatóan alig haladta meg a korábbi értékesítés felét (50-60%).

A szektor megszűnésével az ország igazoltan mintegy 5000 munkahelyet veszít el közvetlenül (ez a szám akár a háromszorosára is rúghat a kapcsolt vállalkozások számát tekintve), tovább nehezítve ezzel az agrárium, és különösen a termelésben élenjáró Dél-Alföld régió (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye) helyzetét, ahol a termelőknek nincs lehetőségük más, mezőgazdaságon belüli vagy azon kívüli szektorban elhelyezkedni.

Ezzel együtt a szektor összeomlásával mintegy 6 millió db/év hízott liba és kacsa előállítása szűnik meg, melynek kapcsán számos őstermelő (fő és mellékfoglalkozású) helyzete kilátástalanná válik, továbbá a 6 millió darab liba és kacsa felnevelésének kiesése okán 100 ezer tonna/ év kukorica felhasználásának csökkenése várható.

Mindez, mintegy 25 milliárd Ft/év export deviza, és mintegy 5 milliárd Ft/év belföldi értékesítésből eredő árbevétel kiesést jelent az ország számára. Ráadásul a belföldi kereskedelem és export visszaesésével az ország jelentős adóbevételtől is elesik (csak 5000 emberrel számolva mintegy 5 milliárd forint adókieséssel lehet számolni, az SZJA és ÁFA bevételeket, illetve a munka kiesésből származó segélyekkel nem számolva).

A radikális Négy Mancs érvei mögött, illetve arra ráépülve, nyilvánvalóan gazdasági érdekek állnak. Jól bizonyítja ezt, hogy míg a legtöbb magyar termelő küzd a németországi és osztrák értékesítéssel, a német tulajdonú cégek termékei gyorsan a hazai hízott libatermékek helyébe léptek. Ugyanerre enged következtetni a lengyel példa is, ahol néhány éve szinte az egész baromfiágazatot német befektetők vásárolták fel, akik így akadálytalanul juthatnak be a német és osztrák piacokra.

A valóság – a Négy Mancs állításaival ellentétben

A Négy Mancs állításai

A Négy Mancs radikális állatvédő szervezet szerint a hízott máj előállítása az egyik legkegyetlenebb előállítási formának számít. Állításuk szerint a napi 2-3 tömés elviselhetetlen kínt okoz a madarak számára, melyek „ketrecekbe zárva élnek és semmi lehetőségük sincsen arra, hogy kinyújtóztassák szárnyaikat”. Ráadásul – állítja a Négy Mancs – „az állatok mája a normálisnál lényegesen nagyobbra van „felhízlalva“, ami kimondhatatlanul nagy kínokat jelent az állatoknak”. Mindemellett, véli a Négy Mancs, az ipar a fogyasztókat is megtéveszti, ráadásul az állatok rovására.

A valóság

Tudományos cáfolat

A Szent István Egyetem tanszékvezető professzora és munkatársa (Prof Dr. Sótonyi Péter és Dr. Lorászkó Gábor) által publikált tanulmány igazságügyi szakértő és állatvédő szervezetek (többek között a Négy Mancs) képviselőinek jelenlétében végzett boncolásokon alapszik, és egyértelműen megállapítja, hogy a hízlalás nem állatkínzás. A szövettani eredmények (az előzetes etológiai megfigyelésekkel összhangban) egyértelműen kimutatták, hogy a libák nem éreznek fájdalmat a tömés során, és az érzékelhető stresszt is elsősorban az állatok megfogása okozza, nem pedig a tömés maga. Ráadásul a tömés nem jár „kóros” elváltozással sem szervezetükben. Ezek az állatok – mint azt kutatások egész sora bizonyítja – olyan vándormadarak, melyeknek a mája – a teve púpjához hasonlatosan – a hosszú útra való tápanyagtartalékokat zsír formájában, csak éppen a májában tárolja. Ennek megfelelően a hízott libamáj a hízlalás befejeztével rövid időn belül visszafejlődik, és sem a májban, sem pedig egyéb szövetekben kóros elváltozások nem tapasztalhatók. Úgy tudjuk, hogy korábban a francia INRA is hasonló eredményekre jutott.

A Négy Mancs alapítvány állításait tételesen cáfolva a tanulmány a következő ténymegállapításokat teszi:

1. A tömést megelőző időszakban a libák tartásával foglalkozók nagyon igyekeznek az állatok kedvében járni, mivel a cél a nyelőcsövük tágítása, ehhez pedig minél több zöld táplálék felvételére van szükség. Ebben az időszakban még senki nem tuszkol le semmit a madár tápcsatornájába, a liba a zöldet örömmel megeszi.
2. A libának nincs lágy szájpadlása, ezért nincs meg nála az az emlősökre jellemző zárómechanizmus, ami kellemetlen érzést okozna a számára, amikor a garaton keresztül a tömőcsövet a nyelőcsövébe juttatják.
3. A magyarországi gyakorlat szerint a tömők nem merev vascsövet, hanem hajlékony gumicsövet használnak. Emiatt, és azért, mert a liba nyelőcsöve rugalmas, csak igen ritkán, és csak szakszerűtlen tömési folyamat következtében keletkezhet, ha egyáltalán keletkezik sérülés. Ugyanez igaz egyébként a lovakra, kutyákra vagy más emlősállatokra is, amelyek – amikor egészségügyi célból a nyelőcsövükön csövet dugnak le, nem mutatnak semmilyen fájdalmat, ha azt szakszerűen végzik, vagyis úgy, hogy a lágy szájpadlással nem érintkezik az eszköz.
4. A libáknál a kellemetlen telítettségérzet mindössze egy pillanatnyi ideig tarthat akkor, amikor a madár nyelőcsöve megtelik táplálékkal (hiszen modern körülmények között maga a tömés is csak néhány másodpercet vesz igénybe). Amint a csövet kihúzzák, a táplálék elmozdul a száj-garat-üreg felé, a fölösleges táplálékot a madár fejrázással kísérve egyszerűen eltávolítja.
5. A tömés semmilyen érdemi elváltozást nem okoz a liba nyelőcsövében, és miként az a viselkedéséből is kiderül, nem fáj neki, nem okoz szenvedést. A liba a tömést türelmesen várja, az nem vált ki belőle menekülési reakciót.
6. A tömött liba mája azért jóval nagyobb a nem tömött állaténál, mert a létfenntartó szükségletet meghaladó energia bevitele a madár szervezetét raktározásra készteti. Ez zsírfelhalmozást jelent, ami teljesen természetes folyamat (az embereknél is lejátszódik), és ami a liba esetében – vándormadár lévén – a bőr alatt, a bélfodorban, és jelentős részben a májban következik be.
7. A megnövekedett máj sem okoz fájdalmat az állatnak, amit bizonyít, hogy a pihenő időszakban gyakran éppen azon fekszik. Ha fájna neki, akkor minden valószínűség szerint inkább állna, hogy a lehető legkisebbre csökkentse a szervét érő nyomást.
8. A lúd lába az úszóhártyák ellenére igen alkalmas a szárazföldi mozgásra, a madár képes órákon át a fáradtság legcsekélyebb jele nélkül folyamatos helyváltoztatásra. Nagyüzemi állattartás körülményei között összehasonlítva a libát és a pulykát azt tapasztalhatjuk, hogy míg a több ezer lúd között egy sem sánta, a pulykák többségének gyakran van valamilyen végtag-elváltozása.
9. A keltetőből való kikerüléstől a vágásra való átadásig, az előnevelés, illetve a hízlalás során mintegy 3, illetve 5 százalék az elhullási arány. Szó sincs tehát a 4 Mancs által említett, szállítás során bekövetkező 70 %-os veszteségről!

Fentiekből egyértelműen látszik, hogy a libák tömése nem néhány ínyenc kulináris igényeit kielégítő perverz, szélsőségesen kegyetlen, állatkínzó tevékenység, hanem egy évszázadok során kialakult, tapasztalatra, szakértelemre épülő, és a modern technikai fejlődés következtében kíméletes, a liba életminőségét negatívan nem befolyásoló, ugyanakkor az állat adottságait kihasználó tenyésztési-nevelési technológia. A magyarországi tenyésztők nagy többsége az állatjóléti előírásokat betartva neveli az állatokat, végzi a hízlalást. Éppen ezért a magyar libatermékek egészséges körülmények között tartott, egészséges állatokból származnak. Olyan kiváló minőséget képviselő áruk, amiknek a megvásárlását, fogyasztását bárkinek jó szívvel ajánljuk.

Jogi szabályozás

Magyarországon 1898-ban(!) született az első állatvédelmi törvénykönyv (az első állatvédelmi civil szervezetet pedig még korábban, 1845-ben jegyezték be). Hazánk mindig is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, így az állatok – és általában a természet – tisztelete a legtöbb magyar állampolgár számára természetes. Ennek megfelelően nem jellemző sem a vad-, sem pedig a társ- és haszonállatok kínzása. A sporadikusan előforduló eseteket pedig az 1998 óta hatályban lévő állatvédelmi törvény (1998. évi XXVIII. tv.) mellett a büntető törvénykönyvben külön nevesített és súlyos szankciókat kilátásba helyező külön passzus is segít kezelni. A büntető törvénykönyv e részének további szigorítását egyébként éppen mostanában tárgyalja az Országgyűlés.

A hazai állatvédelmi szabályozás engedi a lúd és a kacsa tömését, azonban igen nagy hangsúlyt fektet az állatok jólétére és megfelelő tartására, nevelésére. .Egyebek mellett előírja például, hogy a tömés csak kíméletesen, a megfelelő szaktudással és állatismerettel rendelkező szakemberek által végezhető, illetve csak olyan, engedélyezett technológiával, amely biztosítja az állatok egészséges és sérülésmentes növekedését. Mindemellett a törvény megköveteli az állatok szakaszos tömését, pihentetését, és stresszmentes tartását is és a jogszabály az alkalmazott tömőtechnológia túladagolás elleni biztonsági rendszerére vonatkozóan is külön rendelkezik.

Magyar intézkedések a fogyasztó tájékoztatása érdekében

Az utóbbi hónapok egyik leglényegesebb jogi fejleménye, hogy, a fogyasztók tájékoztatása érdekében, a közelmúltban a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium úgy döntött, jogszabályban kötelezi a termelőket a hízott áru csomagolásán történő megkülönböztető jelzés alkalmazására. Ennek eredményeként az FVM október elsejei hatállyal kiadta a fentieknek megfelelő tartalmú 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet módosítását. Szintén az elmúlt hónapok fejleménye, hogy a Magyar Országgyűlés, a pártok teljes egyetértése mellett, azaz ötpárti határozati javaslat formájában egyebek mellett felkérte a kormányt, hogy „alkosson törvényt az országgyűlési határozatban deklarált Hungarikumokról”, köztük a hízott kacsa- és libamájról, azaz egyfajta védett kulturális örökségnek nyilvánítsa azokat.

Egészségügyi, állategészségügyi kérdések

A magyar állategészségügyi rendszer mintegy 1000 éves múltra tekint vissza: már Szent László törvénykönyve is tartalmazott állategészségügyi intézkedéseket.

A haszonállatok, köztük a hízott víziszárnyasok kíméletes és állatjóléti szempontokat figyelembe vevő tömését mindenekelőtt a világszínvonalú hazai hatósági állatorvosi ellenőrzési rendszer biztosítja. A hatósági állatorvosi rendszer egy az egész országra kiterjedő hálózat, mely képzett állatorvosokból áll, és amely képes hatékonyan ellenőrizni az ország összes állattenyésztő, köztük a hízott víziszárnyasok előállító telepét.

Ez a rendszer biztosítja egyebek mellett, hogy az állattartók a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően tartsák és kezeljék állataikat, hogy a beteg és elhullott állatok regisztrálásra kerüljenek, hogy az adott állomány törzskönyvezve, illetve regisztrálva legyen, valamint, hogy a fertőző betegségben szenvedő állatok karanténba, vagy szükség esetén leölésre kerüljenek. Ugyanakkor, az állat-egészségügyi ellenőrzések során ma már kiemelt szempont az állatvédelem, az állatok jogainak (kedvező tartási feltételek, egészséges élet, a fájdalommentes beavatkozások, állatkínzásnak minősülő cselekedetek kizárása) az állathigiéniai igényeknek, az állatok viselkedésének (alkalmazott etológia) figyelembevétele, tiszteletben tartása.

A magyar hatósági állatorvosi rendszer hatékonyságát jól mutatja az utóbbi években kiemelt veszélyforrássá váló madárinfluenza elleni védekezés. Miként arról a híradásokból is értesülhettünk, a madárinfluenza megjelenésekor a hatóságok haladéktalanul számos - a betegség terjedését gátló intézkedést léptettek életbe - köztük teljes régiók lezárását, az állatszállítmányok származásának ellenőrzését, vagy éppen a szárnyasok ketreces tartását, melyek éppen e betegség terjedését voltak hivatottak megállítani a hazai állatállományban. Ennek megfelelően a Négy Mancs által vádként felhozott ketreces tartás sem az állattenyésztők „kegyetlenségét”, hanem éppen ellenkezőleg, a hatékony állat- és humánegészségügyi védekezést tükrözi.