1100 milliárd forintnyi új vidékfejlesztési pályázatot jelentet meg az agrártárca
2021. november 15., 15:20
Az Agrárminisztérium (AN) Megújuló vidék, megújuló agrárium programjának keretében 2021-ben 1100 milliárd forintnyi pályázat jelenik meg - jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkár egy orosházi gazdafórumon.
Feldman Zsolt A legfontosabb feladatnak az élelmiszer-feldolgozás helyzetbe hozását, a versenyképes alapanyag-termelés erősítését, a kistermelők számára elérhető források biztosítását és a technológiai forradalom eredményeinek minden gazdálkodó számára elérhetővé tételét jelölte meg.
Jelenleg is 25 különböző nyitott pályázati felhívás érhető el. Az újdonságok közül kiemelte az állattartók számára fontos takarmány-előállítás modernizálása érdekében október végén megnyílt, 50 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívást, valamint az ültetvényeket pusztító tavaszi fagykár elleni védekezés eszközeinek vásárlását támogató, november közepétől megnyíló pályázatot.
A legnagyobb figyelmet jelenleg a gazdálkodók részéről az agrár-környezetgazdálkodási támogatás igénylése kapja, amely 360 milliárd forint értékben ösztönzi a környezettudatos gazdálkodási gyakorlatok folytatására a mezőgazdasági termelőket. A támogatási kérelmeket november 25-ig kell benyújtani.