30 ezren látogattak ki a debreceni Farmer Expóra
2017. augusztus 21., 08:43
Négy nap alatt több mint 30 ezren keresték fel a debreceni Farmer Expót, amely vasárnap este ért véget az egyetem Böszörményi úti campusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
Vaszkó László tájékoztatása szerint a korábbi éveknél jelentősebb volt az érdeklődés az üzletember találkozók iránt. A magyar, ukrán, román, belorusz találkozókon 75 üzletember vett részt. A kiállítók is elégedettek voltak, számos üzlet jött létre az expó idején, a kézműves élelmiszerek gyártói pedig az összes terméküket eladták a négy nap alatt - összegezte Vaszkó László.
Az idén 25 éves a debreceni Farmer Expo. Amezőgazdasági vásárt 1992 szeptemberében rendezte meg először a V-Trade Kiállítások Kft. a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán, az akkori agrártudományi egyetem területén. A helyszín azóta sem változott, a kétezer négyzetméteres kiállítási terület azonban tizenhétezerre nőt, a kiállítók száma pedig 40-ről csaknem 300-ra emelkedett - érzékeltette a változásokat Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.