A fenntarthatóság érdekében meg kell szüntetni az élelmiszerpazarlást

A mezőgazdaság elsősorban hatékonyságnöveléssel szolgálta ki a bővülő fogyasztói igényeket csökkenő fajlagos károsanyag-kibocsátás mellett, ám ez ilyen módszerekkel nem javítható tovább. Az agrárium ökológiai lábnyomának csökkentéséhez más módszerek kellenek, mint a talajélet fenntartása forgatás nélküli műveléssel, a mezőgazdasági épületek energetikai javítása, a körforgásos gazdálkodás, de legfőképpen az élelmiszerpazarlás csökkentése. 1961 óta az agrárium kibocsátása többszörösére nőtt világszerte, miközben az ökolábnyoma csak kétszeresére, aminek felét az elpazarolt élelmiszerek jelentik. Hozzátette, hogy a megtermelt élelmiszerek 30 százaléka kerül a szemétbe, ami ellen radikálisan fel kell lépni.

Hollósi Dávid szerint az élelmiszertermelés az egyik nagy, de nem a legjelentősebb károsanyag-kibocsátó szektor, az Európai Unióban a mezőgazdaság az üvegházhatású gázok kibocsátásának mindössze kilenc százalékáért felel. Az elmúlt évtizedekben az agrárium jelentősen csökkentette fajlagos kibocsátását, miközben a növénytermő-területeken egyre növekvő hozamokkal termelt.

Példaként említette, hogy a búza globális termőterülete 1960 óta változatlan, az egy hektárra eső hozam viszont három és félszeresére nőtt. Az állati termékek termelése a hatvanas évek eleje óta a kereslettel összhangban majdnem háromszorosára bővült, a baromfinál több mint tízszeresére ugrott, ugyanakkor az egy kilogramm termékre jutó károsanyag-kibocsátás jelentősen csökkent, 1960-hez viszonyítva a baromfitermelésben 60 százalékra, a sertéstenyésztésben 40 százalékra, a szarvasmarha-tenyésztésben 70 százalékra. Ez a javulás elsősorban az egyre intenzívebb termelésnek köszönhető, ami azonban nem javítható tovább.