A madárinfluenza miatti helyzetről tárgyal Budai Gyula Japánban
2017. március 6., 09:58
A madárinfluenza miatt kialakult kereskedelmi helyzetről tárgyal a japán főállatorvossal, Norio Kumagaival Tokióban Budai Gyula miniszteri biztos.
Japán tavaly november 5-én rendelt el beszállítási tilalmat a magyar baromfira, miután néhány nappal korábban egy Békés megyei telepen kimutatták a madárinfluenza vírusát (H5N8). A miniszteri biztos tájékoztatása szerint a Japánba irányuló magyar baromfiexport mennyisége 2014-ben, a legutóbbi madárinfluenza-mentes évben elérte a 26 millió dollárt. A november óta érvényben lévő szállítási korlátozás miatt kieső exportban keletkező kár pontos mértékét nem lehet meghatározni, de átlagosan havi mintegy 2 millió dollárra tehető, vagyis az elmúlt négy hónapban mintegy 8 millió dollár potenciális exportbevételtől esett el Magyarország a madárinfluenza miatt.
A miniszteri biztos Tokióban, Magyarország képviseletében részt vesz a Foodex Japan kiállítás hivatalos megnyitóján, majd megnyitja a magyar standot, a világ egyik legrangosabb és a térség legnagyobb élelmiszeripari és ital szakkiállításán. Tavaly több mint 3 ezer kiállító mutatta be termékeit a 77 ezer látogatónak.