A terror napján Brüsszelben tartózkodott a BTT elnöke - Rövidített ülést tartott az AVEC
2016. március 24., 12:01
Az Európai Baromfifeldolgozók és -kereskedők Szövetségének (AVEC) elnökségi ülését is érintették a március 22-i brüsszeli terrortámadások. Az AVEC éppen azon a napon tartotta elnökségi ülését, amelyen Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke is részt vett. A merényletek és a kihirdetett szükségállapot miatt a szervezet rövidített ülést tudott csak tartani.
Március 22-én, a brüsszeli terrortámadások napján tartotta soros elnökségi ülését az AVEC – közölte Csorbai Attila, aki a BTT elnökeként részt vett az eseményen. Az ülést egy olyan épületben tartották, amely mindössze néhány tíz méterre fekszik a Maelbeek nevű brüsszeli metróállomástól, amely a robbantások egyik célpontja volt. Az AVEC ülése délelőtt kilenc órakor kezdődött, a merényletet pedig a metróban néhány perccel ezután követték el.
Csorbai Attila tájékoztatása szerint a rendőrség kordonnal vette körül az AVEC ülésnek helyet adó épületet is. Az elnökség a kihirdetett szükségállapot miatt nem tudta elvégezni tervezett munkáját. A rövidített ülésen a szervezet most a küldöttgyűlési választási szabályokat, a francia madárinfluenza miatti helyzetet és a baromfiexportot érintő dél-afrikai intézkedéseket tekintette át.