Állattartó telepek fejlesztése: támogatói okiratokat adott át Nagy István
2021. június 23., 12:20
Huszonhárom zalai pályázat volt eredményes az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat, és a vállalkozások összesen 9,350 milliárd támogatáshoz jutottak. Az eredetileg országosan 50 milliárd forintos pályázati keret időközben 260 milliárdra bővült, így minden eredményes pályázatot benyújtó elnyerte a megítélt forrást – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki támogatói okiratokat adott át.
A koronavírus olyan helyzetet teremtett az elmúlt időszakban, amire még soha nem volt példa, de míg sokan kényszerültek otthon maradni, addig a gazdáknak mindennap el kellett végezniük a dolgukat – fogalmazott Nagy István. A helytállásuk miatt vált "láthatóvá", és lett stratégiai ágazat Magyarországon a mezőgazdaság.
A miniszter szerint négy vírussal kellett megküzdenie az agráriumnak, a koronavírussal, az afrikai sertéspestissel, a madárinfluenzával, illetve "a pánikvásárlás vírusával", de mindegyikkel szemben hősies győzelmet arattak. A kormány időközben a vidékfejlesztési források 17,5 százalékos nemzeti hozzájárulását 80 százalékra emelte, így a hazai társfinanszírozás összege 4265 milliárd forintra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy ma egyetlen évben annyit költhetünk a mezőgazdaságra, mint korábban hét év alatt összesen.
A napokban újabb, mintegy 600 milliárd forint értékű pályázatok jelennek meg. Alapelv, hogy a mezőgazdaság minden szegmensét támogatni kell, illetve minden réteget, a nagyvállalkozásoktól a kistermelőkig.
Nagy István példaként említette, hogy megjelent a külterületi helyi közutak fejlesztésére meghirdetett, 50 milliárd forintos keretösszegű pályázat is, ami 95 százalékos finanszírozással biztosítja a magyar vidék képének, infrastruktúrájának megújítását. Két keretösszegben, 200 milliárd és 50 milliárd forintos összeggel támogatják a technológiai korszerűsítést, eszközök, gépek vásárlását, komplett feldolgozó üzemek építését az augusztus 18-tól elérhető újabb pályázattal.