Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Az agrárgazdaság tüntetheti el az Oroszországgal szembeni külkereskedelmi deficitet

2013. március 21., 11:01

A tervek szerint április közepén nyílik Moszkvában a magyar kereskedőház, amely egy befektetési központból és egy logisztikai raktárbázisból áll majd. Magyarország három-négy éven belül a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari export növelésével ki egyensúlyozhatja a jelenlegi 5 milliárd dolláros kereskedelmi deficitjét Oroszországgal szemben.

Ezt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára jelentette, miután egy budapesti munkamegbeszélésen tekintették át a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok aktualitásait Oroszország európai országokkal ápolt kétoldalú kapcsolatokat felügyelő külügyminiszter-helyettesével. Az államtitkár a Vlagyimir Tyitovval folytatott megbeszélés után kiemelte: Oroszország Magyarország számára a harmadik legfontosabb, az Európai Unión kívüli országok sorában pedig a legfontosabb külkereskedelmi partner. Ugyanakkor egyensúlytalan a közös kereskedelmi forgalom: magyar szempontból 5 milliárd dolláros negatív szaldó van Oroszországgal szemben. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor január végi moszkvai látogatásán megállapodás született arról, hogy a felek mindent megtesznek a kereskedelmi mérleg kiegyensúlyozása érdekében.

Szijjártó Péter ismertette, hogy Magyarország 2012-ben 8,3 milliárd dollár értékben importált Oroszországból, míg az export értéke 3,3 milliárd dollár volt. Úgy vélekedett, hogy három-négy éven belül a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari export növelésével Magyarország ki tudja egyensúlyozni a jelenlegi 5 milliárd dolláros kereskedelmi deficitjét Oroszországgal szemben. E cél elérését segíti a nemsokára létrehozandó moszkvai magyar kereskedőház is. Az államtitkár elmondta, hogy a kereskedőházat a Quaestor hozza létre, és a vállalattal már tárgyal a kormány arról, hogy a döntő többségében állami tulajdonban lévő, januárban létrehozott Nemzeti Kereskedőház Zrt. milyen együttműködés tud kialakítani a moszkvai kereskedőház közös üzemeltetésére.

Szijjártó Péter az MTI szerint elmondta, hogy a kereskedőházon belül működő logisztikai raktárbázisban oldják majd meg a Magyarországból Oroszországba érkező - alapvetően mezőgazdasági - exporttermékek raktározását, és oroszországi elosztását. A kereskedőház befektetések közvetítésével, üzleti és üzletviteli tanácsadással, valamint idegenforgalmi és kereskedelmi tevékenységgel is foglalkozni fog - tette hozzá az államtitkár. Kérdésre válaszolva elmondta: a kereskedőház piackutatással, valamint állampapírok és vállalati értékpapírok kereskedelmével is foglalkozni fog, emellett magyar vállalatok számára keres orosz üzleti partnereket.

A munkamegbeszélésen Szijjártó Péter megállapodott orosz kollégájával abban is, hogy a két ország oktatásüggyel foglalkozó minisztériumai megbeszéléseket kezdenek arról, miként lehetne növelni az ösztöndíjas egyetemi hallgatók számát egymás országaiban. Ezenkívül Szijjártó Péter és Vlagyimir Tyitov egyetértett abban, hogy jó ütemben haladnak a Déli Áramlat magyarországi szakaszának előkészületei. Az előzetes menetrend szerint 2016-2017-ben elkezdődhet a gázszállítás.

Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország azt szeretné, ha Oroszországban arról gondolkodnak, hogy a távol-keleti és orosz árukat milyen útvonalon juttassák el Európába, akkor Magyarország legyen a kézenfekvő megoldás. Bár Magyarország ebből a szempontból sajnos még versenyképtelen, de a Budapestet délről elkerülő tehervasúti gyűrű megépülése - amelyet nemrégiben jelentett be a kormány - versenyképesebbé teszi Magyarországot. Az államtitkár elmondta, hogy az orosz miniszterhelyettes egyben az orosz mezőgazdasági miniszter meghívását is tolmácsolta; Szijjártó Péter várhatóan a kereskedőház moszkvai nyitásakor, áprilisban tárgyal majd az orosz mezőgazdasági miniszterrel.

Vlagyimir Tyitov kiemelte: azokon a területeken - így például az energetikában, a mezőgazdaságban, vagy az infrastrukturális projektek megvalósítása terén -, amelyeken korábban elindult a magyar-orosz együttműködés, jól halad a kooperáció. Az együttműködés Oroszország számára is fontos, a kapcsolatok mindkét ország javára fejlődnek - mondta. Ismertette, hogy a munkamegbeszélésen az EU-orosz kapcsolatokról is szó esett, de a tárgyalások fő iránya az volt, hogy meghatározzák azoknak az egyezményeknek a "megvalósulási útját", amelyekben Orbán Viktor idei moszkvai látogatásakor állapodtak meg.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat