Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Az állattenyésztésben is bővülhetnek a magyar-jordán kapcsolatok

2014. március 6., 10:50

Nőtt a magyar mezőgazdaság külkereskedelmi forgalma Jordánia irányában, 2010-ben 5,7 millió euró volt az oda irányuló magyar agrárexport, 2014-re pedig már várhatóan 9 millió euróra emelkedik. A két ország közötti kapcsolatok erősödhetnek az állattenyésztésben is.

A kormany.hu tájékoztatása szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden fogadta Ákif al-Zuubit, a Jordán Hásimita Királyság mezőgazdasági miniszterét, aki a VM-FAO közös rendezésű Világfórum és Kiállítás a Családi Gazdálkodásról elnevezésű rendezvényre érkezett Magyarországra.

Fazekas Sándor a megbeszélésen hangsúlyozta: Jordánia a levantei térség legstabilabb államaként fontos partnere lehetne Magyarországnak. Ennek alapján érdemes élénkíteni a két ország közötti szakmai és üzleti együttműködést.

A vidékfejlesztési miniszter elmondta: Magyarország kész megosztani tapasztalatait a Jordániával az állattenyésztés, a növénytermesztés és a hulladékgazdálkodás területén. Emellett a tárcavezető javasolta a 2008-ban megalakult mezőgazdasági munkacsoport működésének felújítását.

Ákif al-Zuubi többek között arról szólt, hogy Jordánia forrongó szomszédai által körülzárva is stabil maradt, és részese az EU Mediterrán Partnerség keretében folyó együttműködésnek. A jordániai miniszter emlékeztetett: hazája három éghajlati öv határán helyezkedik el, és egyedülálló enyhe klímája miatt már a tél legelején megkezdődhet Jordániában a mezőgazdasági termelés.

A jordániaiak különösen büszkék arra, hogy országuk elvesztett víztartalékai ellenére is képes virágzó mezőgazdaságot működtetni. A jordán miniszter szerint fontos lenne, hogy a két ország közötti mezőgazdasági együttműködés fejlődjön, ami a virágzó turisztikaihoz hasonlóan közelebb hozná egymáshoz a két népet.

A találkozón a felek aláírták a növény-és állategészségügy területén történő együttműködésekről szóló szándéknyilatkozatokat - olvasható a kormányzati hírportálon.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat