Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe
2024. május 8., 12:49
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi Világnapot, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiágazat szereplőire. Napjainkban a baromfihús a legnagyobb mennyiségben termelt és fogyasztott húsféleség, és a világnépesség növekedésével az ágazat szerepe tovább erősödik.
A nemzetközi szintű Baromfi Világnap bevezetését a Baromfi Termék Tanács (BTT) kezdeményezte, és a javaslatot az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetsége (AVEC), a Nemzetközi Baromfi Tanács (IPC) és a tudományos baromfis világszervezet (WPSA) is támogatta. A világnap gondolata 2010-ben vetődött fel, a BTT pedig az első hazai világnapi szakmai rendezvényeket 2014-ben szervezte meg.
A Baromfi Világnap lehetőséget ad arra, hogy a föld lakosságának élelmezésében kiemelt szerepet játszó baromfis termékpálya felhívja a figyelmet táplálkozásban betöltött szerepére, aktuális trendjeire és jövőt érintő kihívásaira. Jelenleg a baromfihús a legnagyobb mennyiségben termelt és fogyasztott húsféleség, és túlzás nélkül állítható, hogy napjainkban a baromfihús és a tojás együttesen az emberiség legjelentősebb fehérjeforrása. A világnépesség növekedésével e szerep tovább erősödik, hiszen az ágazat rendkívül hatékonyan, alacsony környezeti lábnyommal és vallási tilalmak nélkül képes kitűnő minőségű és magas táplálóértékű terméket előállítani.
Világszinten is fontossá váltak a fenntarthatósági szempontok
Fontos kiemelni, hogy a terméklánc minden szereplője (tenyésztés, tartás, vágás-feldolgozás) és a kapcsolódó üzletágak (takarmányipar, tartástechnológia) is folyamatosan azon dolgozik, hogy Földünk csökkenő erőforrásait (termőföld, víz, energia) minél hatékonyabban használja fel és így biztosítson megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszert a világnépesség számára.
Az ágazat célkitűzéseinek megvalósítását az elmúlt időszakban több tényező nehezítette. Világszinten is problémát jelentett, egyes földrajzi régiókban pedig kifejezetten súlyos gondot okozott a madárinfluenza-járvány, amelynek kezelésére a szigorú járványvédelmi intézkedések alkalmazásán túl egyre több ország veti fel a betegség elleni vakcinázás védekezési lehetőségét.
Stratégiai szerep az Európai Unióban is
Az Európai Unióban - elsősorban a hatályos rendkívül szigorú állatjóléti és állategészségügyi, higiénia szabályozás miatt - kevésbe dinamikus a termelés növekedése, de itt is kétségtelen tény, hogy a baromfiágazat stratégiai fontosságú mind gazdasági, mind pedig élelmezési szempontból. Az EU élelmiszerrendszerében az ágazat becslések szerint 38 milliárd euró termelési értékkel és évi 2 milliárd eurót meghaladó exporttal büszkélkedhet, amely több mint 370 ezer embernek biztosít megélhetést és munkát. Európa-szerte 25 ezer családi gazdaságban csirkéket, pulykákat és kacsákat nevelnek magas színvonalon.
A teljes világnapi tájékoztató anyag innen tölthető le.