Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Börtönt kapott a volt román agrárminiszter

2015. október 9., 07:28

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték első fokon Romániában Stelian Fuia volt mezőgazdasági minisztert, akit hivatali visszaéléssel vádolnak. A miniszter ugyanakkor ártatlannak vallja magát, és fellebbez a bukaresti ítélőtábla ítélete ellen.

A minisztert azzal vádolják, hogy 2005 és 2007 között a fundulea-i Gyógynövény-kutatóközpont igazgatójaként elmulasztotta megtenni hivatali kötelességét, és ezért elárverezhetővé vált a kutatóintézet több épülete, amelynek révén anyagi haszonhoz jutott a miniszter sógorának cége – írja az MTI. Ezáltal a román államot 1,6 millió lejjel (több mint 358 ezer euróval) károsították meg. Fuia a Mihai Razvan Ungureanu vezette rövid életű, jobbközép kormánynak volt tagja 2012 elején.

A volt miniszter ellen tavaly májusban emeltek vádat. A vádirat szerint Fuia a kutatóközpont igazgatójaként elmulasztotta felmutatni egy polgári perben azokat az iratokat, amelyek igazolták volna, hogy a kutatóközpontnak egy régi adósság miatt elárverezésre javasolt épületei a román állam tulajdonában vannak. Ezzel megállítható lett volna az elárverezésük, de az ügyészek szerint Fuia ezt nem tette meg.

A miniszter testvérének férje az Agrochemicals Romania nevű cégnek a társtulajdonosa, és az árverezés nyomán a miniszter sógora 174 631 lej (csaknem 40 ezer euró) jogtalan anyagi haszonban részesült, egy másik személy pedig törvénytelenül került az 1,6 millió lej értékű ingatlanok birtokába.

Fuia 2012-ig a Traian Basescu volt román elnök egykori pártja, a Demokrata Liberális Pártnak (PDL) volt tagja, amelyből 2012 közepén lépett ki.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat