Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Csaknem 600 milliós energetikai fejlesztést hajt végre a szarvasi Gallicoop Zrt.

2020. július 8., 09:37

Mintegy 282 millió forintos támogatást kapott a koronavírus járvány miatt létrehozott kormányzati versenyképesség-növelő programban a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. A vállalat a forrás révén és saját ráfordítással összesen 582 millió forint értékű energetikai fejlesztést és gépbeszerzést valósít meg. A támogatási szerződést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Erdélyi István elnök-vezérigazgató írták alá Szarvason.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a koronavírus világjárvánnyal szembeni egészségügyi védekezés első szakaszát megnyertük, most a gazdasági védekezés időszaka következik. Ebben nagyon fontos szerepe van azoknak a vállalatoknak, amelyek ebben a nehéz időszakban is munkahelyek megőrzésére, új beruházások indítására törekednek és ezzel az exportorientált magyar gazdaság fejődését segítik elő. Magyarországon 806 vállalat összesen 377 milliárd forint értékű beruházás indít a következő hónapokban, ehhez a kormány 169 milliárd forintnyi támogatást biztosít.

Huszonnégy új beruházást békés megyei vállalatok hajtanak végre. A kormány 5,1 milliárd forintos támogatást ad 10,5 milliárd forint értékű terveik valóra váltására. Szijjártó Péter szerint a Gallicoop új fejlesztései fontos lépést jelentenek a munkahelyek megőrzése és piaci pozícióinak újabb erősítése érdekében.

WAfHmLWw

A Gallicoop Zrt. az elmúlt 30 évben meghatározó szereplőjévé vált nemcsak a térségnek, hanem a magyar élelmiszeriparnak – fejtette ki Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője. Folyamatos fejlesztései révén a vállalat ma a térség legnagyobb foglalkoztatója. A kormány intézkedéseinek köszönhetően a megye gazdasága is megerősödött az elmúlt években. A folyamatos infrastrukturális fejlesztések jelentős segítséget adnak az itt működő vállalkozásoknak.

A 282 millió forintos támogatással a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. mintegy 582 millió forintos energetikai fejlesztést hajt végre és új, modern függőleges csomagológépet szerez be. Erdélyi István, a vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta: a folyamatosan fejlődő vállalat célja, hogy hosszú távon és fenntartható módon állítson elő egészséges magyar élelmiszereket. Ennek egyik sarokköve a gyártáshoz szükséges energia, amelynek emelkedő ára napjainkban a termékek önköltségének egyre nagyobb hányadát teszi ki. Ahhoz, hogy a Gallicoop Zrt. versenyképessége növekedjen a külföldi versenytársakkal szemben és a változó piaci körülmények miatti kiszolgáltatottságot csökkenteni lehessen, az energiaellátást is meg kell változtatni. Ezért fordultak a megújuló energiaforrás felé.

A hamarosan elinduló fejlesztés keretében 1200 kWp teljesítményű napelemes kiserőművet építenek a gyár tetőfelületeire, amelyeken összesen 4 ezer polikristályos napelem gyűjti össze a napenergiát. Ezzel évente 1 320 000 kWh energiát termelnek.

A beruházás eredményeképpen a gyártáshoz felhasznált villamosenergia-felhasználás nagymértékben csökken, és ez a termékek önköltségére kedvező hatást gyakorol – tette hozzá Erdélyi István. A csökkenő önköltségek versenyelőnyt jelentenek az egyre élesedő világpiaci versenyben.

A pályázat révén gépbeszerzésre és a hozzá kapcsolódó épület átalakítására is lehetősége lesz a vállalatnak. Az új függőleges csomagológépen panírozott termékeket fognak csomagolni, ez jelentős kapacitásbővítést jelent a gyártásban.

A több mint 30 éves múltra visszatekintő Gallicoop Zrt. a hazai piac legnagyobb zárt rendszerű pulykahús-termelő integrációjával rendelkező vállalata, amely évente 8 ezer tonna húskészítményt, 8 ezer tonna panírozott terméket gyárt, és 40 ezer tonna pulykát dolgoz fel. A vállalat árbevétele 2019-ben elérte 35,9 milliárd forintot. A teljes integrációban több mint 2 ezer munkavállalónak biztosítanak megélhetést. A cég a termékeit a belföldi értékesítés mellett Európa szinte minden részébe exportálja 13 milliárd forint értékben.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat