Csomagolóüzemet épít a Gallicoop
2017. július 6., 08:49
Új csomagolóüzemmel bővül a szarvasi Gallicoop Zrt. A mintegy 1,65 milliárd forintos beruházásból megépülő üzem átadása jövő év első felében várható.
A több mint kétezer négyzetméteres üzem létrehozása technológia fejlesztését jelenti, a beruházás gyorsabb vállalaton belüli árukiszolgálást tesz lehetővé - mondta Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek. A fejlesztéshez a Nemzetgazdasági Minisztérium nagyvállalati fejlesztésre kiírt pályázatán 50 százalékos támogatást nyertek. A cég minden évben jelentős összeget, 700-800 millió forintot fordít fejlesztésre.
A panírozott termékek - amelyekből 5 ezer tonnát gyártanak évente - további fejlesztése is szerepel a terveik között. Évente 42 ezer tonna élő pulykát vágnak le, ennek 40-45 százalékát adja az export, a többit belföldön értékesítik. Évente 8000 tonna húskészítményt gyártanak, Nyugat-Európa valamennyi országába szállítanak.
Az ágazatot sújtó nehézségek - madárinfluenza, orosz embargó - ellenére az éves árbevétel 33,5-34 milliárd forint lehet idén, csaknem azonosan az előző évivel, és ezt tartanák a következő években is. Az eredmény 700 millió forint körül alakulhat idén az előző évi 662 millió forint után. A nyugat-európai piacon versenyképesek a termékeik, az osztrák, svájci, német piacokon hosszú évek óta jól teljesít, a horvát, román, szlovák és cseh piac forgalma is emelkedni tudott – jelezte Erdélyi István.
A liba és a kacsaágazattal szemben a pulykaágazatot közvetve érintette a madárinfluenza-járvány, amelyhez hasonló mértékű az elmúlt 12 évben nem alakult ki. Idén augusztustól javulhat a helyzet, a piacok az átmeneti korlátozások megszűnésével, augusztus 26-tól újranyílhatnak, és visszaszerezhetik a korábbi pozíciójukat.