Egységes áfacsökkentést akarnak a vendéglátásban
2016. december 28., 08:37
Egységes áfacsökkentést sürgetnek a vendéglátás minden területén az érdekképviseletek, mivel 2018-tól jövedelmezőségi problémákhoz vezet, hogy csak az éttermi szolgáltatások kulcsa csökken - mondta Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke egy közelmúltbeli konferencián.
A parlament döntésének értelmében az éttermi étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalomra a vendéglátás áfakulcsa két lépcsőben csökken, 2017-től 18 százalékra, majd 2018-tól 5 százalékra. Problémát okoz, hogy az áfacsökkentés csak a kereskedelmi vendéglátásra vonatkozik, a közétkeztetésre pedig nem, ami 2018-ra jelentős különbségekhez vezet, komoly versenyhátrányt okoz például a munkahelyi étkeztetésben, akár annak teljes leépülése is bekövetkezhet - mutatott rá Gál Pál Zoltán.
A szakmai szervezet ezért az áfacsökkentés egységes kiterjesztését szeretné elérni. A VIMOSZ elnöke az egyes szolgáltatások áfájának megkülönböztetésére példaként említette, hogy a helyben elfogyasztott étel áfája 5 százalék lesz, míg ugyanez az étel elvitel esetén 27 százalékos kulcs alá esik, mivel termékértékesítésnek minősül. A megoldás az, hogy az egynemű szolgáltatásokat egységesen kezeljék, hiszen semmi nem indokolja a megkülönböztetést, ezért szükséges az egységes áfaszabályozás.
A szövetség üdvözli az áfacsökkentést, amivel nő a vállalkozások jövedelmezősége, ebből számottevő béremelést, eszközpótlást vagy karbantartást tudnak végrehajtani. A legmagasabb áfakulcs az unión belül jelenleg Magyarországon van a vendéglátásban, ami versenyhátrányt jelent, Luxemburgban például az adó mértéke az ágazatban 3 százalék.
Mint ismert, az élelmiszerpiacon jövőre a baromfihús, a tojás és a friss tej forgalmi adója is 5 százalékra csökken.