Együttműködési megállapodást írt alá a Nébih és a MATE
2022. június 10., 09:09
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amelynek célja, hogy közös oktatási-kutatási projekteket valósítsanak meg, szakmai céljok érdekében mozgósítsák tudásbázisukat, kapcsolatrendszerüket.
A megállapodás értelmében a Nébih több telephelye is fogadja majd a MATE hallgatóit szakmai gyakorlatokra, egyéni kísérletek lebonyolítására. A Nébih szakértői több agrárképzés oktatásában, valamint diplomavédések szakmai bizottságaiban is részt vesznek.
A felek létrehoznak egy élelmiszerlánc-biztonsági kurzust is, amely kiemelt hangsúllyal kezeli az állategészségügyi aktualitások bemutatását, az állatbetegségek mentesítését és az állatvédelmet.
Gyuricza Csaba, a MATE rektora a közleményben hangsúlyozta, hogy a sokrétű együttműködés az egyetem tizenegy intézetét érinti. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke a közleményben kiemelte, az együttműködés ötvözi az egyetemi-akadémiai tudást a szakmai kompetenciákkal.