Erősödik az új trend: bővül az internetes kereskedelem
2017. december 28., 09:31
Az internetes kereskedelem forgalma tíz év alatt, 2016 végére a tízszeresére nőtt, elérte a 300 milliárd forintot, és idén is húsz százalékkal bővül - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán.
Vámos György elmondta: az internetes kereskedelem forgalma idén legalább 370-380 milliárd forintot tesz ki, és ez csak a hagyományos kiskereskedelem árukörét jelenti, tehát élelmiszert, iparcikket, a szolgáltatásokat ezen felül számítják.
A vásárlók bíznak az internetes kereskedelemben. Ezzel együtt akadnak problémák, elsősorban a tájékoztatásnál, valamint előfordul, hogy nagy a roham, és csúszik a szállítás - tette hozzá. Jelezte: a webes költekezésnek kisebb hányada az ázsiai, amerikai vásárlás, a többség magyar webáruházakból rendel.