Harminc százalékkal kevesebb munkabaleset a mezőgazdaságban
2018. február 13., 13:32
Több mint 30 százalékkal csökkent 2017-ben a munkahelyi tragédiák száma az agráriumban. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi kampánya idén is folytatódik.
Az elmúlt évben a Nemzetgazdasági Minisztérium „Fókuszban a mezőgazdaság – első a munkavégzés biztonsága” címmel kétéves országos munkavédelmi kampányt indított a mezőgazdaságban dolgozók kedvezőtlen munkakörülményeinek javítására. Az apropót az szolgáltatta, hogy 2016-ban rendkívül megnövekedett az agráriumban a halálos munkabalesetek száma, összesen 18 munkavállaló vesztette életét. A kampány alapvető célja a balesetek számának csökkentése, azzal, hogy ágazatban tevékenykedő munkaadók figyelmét felhívják a biztonságos munkavégzés szabályaira.
Az NGM tájékoztatása szerint tavaly 837-ről 654-re csökkent a mezőgazdasági munkabalesetek száma, amelyből a 2016. évinél 6-tal kevesebb, azaz 12 volt halálos kimenetelű. Ez azt jelenti, hogy az ágazatban egy év alatt több mint 22 százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek száma és 33 százalékkal kevesebb végzetes kimenetelű munkabaleset történt. Az NGM az idén is folytatja kampányát.