Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Határidőre minden tavalyi támogatást kifizetnek

2016. július 1., 11:33

Határidőre, június 30-ig valamennyi 2015. évi egységes agrártámogatási kérelmet kifizetnek az igénylőknek - jelentette be Fazekas Sándor a Pest megyei Alsónémediben megtartott sajtótájékoztatóján. A 170 ezer egységes kérelemre több mint egymillió kifizetés történt meg a jogcímeken.

Ennek keretében 432 milliárd forinthoz jutottak a gazdák, amiből 390 milliárd forint uniós, 42 milliárd forint pedig nemzeti forrás - tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta: azzal, hogy képesek tartani a támogatások kifizetésének határidejét, lehetőség nyílik agrártámogatási előleg kifizetésére is, ami jelentős előnyt jelent a magyar gazdáknak.

Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke kiemelte, hogy az unió 28 tagállama közül, a kifizetési határidő betartása nyomán, csupán 11 ország tudta vállalni, hogy előleget ad a gazdáknak és csak 4 olyan tagállam volt, amely előlegként, úgynevezett zöldítési támogatást is tudott fizetni. Ez utóbbi jogcímen, 114 milliárd forintot utaltak át a termelőknek - fűzte hozzá az elnök.

Arról is szólt, hogy csupán 1412 elutasító határozat születetett azokkal szemben akik jogosulatlanul kívánták igénybe venni a támogatásokat, ami kevesebb, mint az elmúlt évben. Közlése szerint az eddiginél is több előleg kifizetése érdekében bevezették az előzetes ellenőrzés jogintézményét. Ennek nyomán 48 ezer gazda kapott lehetőséget arra, hogy a hibákat kijavítva szankciómentesen tudja igénybe venni a támogatást.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat