Hogyan erősíthetik a baromfifajok immunrendszerét a termesztett növények hatóanyagai? - Kutatási projekt zárult
2022. március 21., 10:48
Kutatási projektet valósítottak meg annak érdekében, hogy feltárják a termesztett növények és azok melléktermékeinek hatását a haszonállatok immunrendszerének erősítésére. Az eredmények hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a baromfiágazatban is javítani lehessen a hatékonysági mutatókat.
A „Pre-, és probiotikum tartalmú takarmánykiegészítő fejlesztése az állatok antioxidáns-, humorális és celluláris immunstátuszának javítására” című projekt célja növényekből és a feldolgozásuk során keletkező melléktermékeikből előállított természetes hatóanyagok hatásigazolása tyúk, pulyka és sertés tenyészállat-nevelésben és hízlalásban különböző korcsoportokban, üzemi körülmények között – áll a Debreceni Egyetem közleményében. A projekt konzorciumvezetője a NAGISZ Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt., konzorciumi tagok a Debreceni Egyetem és a HAGE Hajdúsági Agráripari Zrt.
A projekt 2017. december 1. és 2022. február 28. között valósult meg, és 527,46 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott. A projekt elszámolható összköltsége 714,472 millió forint, a támogatási intenzitás 73,83 százalékos volt.
A közlemény szerint az iparszerű baromfi- és sertéstartás alapelve a költség- és idő-hatékony termelés, azaz a gyors testtömeg-gyarapodás elérése és a termelőtér maximális hasznosítása. Mindez állandó stressz állapotot eredményez, amelynek következménye széles körű és gazdaságilag rendkívül hátrányos: a betegségek kialakulása fokozott veszéllyel jár, a növekedés és takarmányértékesítés csökken, a vágási mutatók és a végtermék minősége romlik. A stressz általános velejárója, egyben a problémák fő okozója az immunrendszer csökkent működése, az immunszuppresszió.
A termesztett növényekből és azok melléktermékeiből előállított hatóanyagok jelentős immunerősítő hatással rendelkeznek és fokozzák a szervezet stressztűrő képességét. A projekt keretében olyan takarmánykomponensek kifejlesztésére törekedtek, amelyek természetes immunstimuláló hatásuk révén képesek a baktériumok okozta és gyulladásos folyamatok prevenciójára. A fejlesztés eredményeként létrehozott új takarmányösszetevők alkalmazása olyan technológiai megoldást jelent, amely kedvezőbb élettani feltételek biztosításával, ezáltal a gyógykezelések számának csökkentésével produktívabb tenyésztési mutatókat és jobb termékminőséget eredményez.
A hatásvizsgálatok kiterjedtek a naturális mutatókra, élettani hatásokra és a biokémiai változásokra is. Megállapítást nyert, hogy szoros összefüggés áll fenn a takarmányozás és az állatok úgynevezett redox homeosztázisát fenntartó rendszer működése, a hiperhomocysteinémia, a nem alkoholos zsírmáj, az ateroszklerózis és a hirtelen szívelhalás kialakulása között. A kísérleti eredmények alapján esély kínálkozhat arra, hogy megoldások születhessenek ezek kiküszöbölésére – áll a közleményben.