Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Hungarikummá nyilvánítják a libamájat és a libatollat

2010. augusztus 31., 12:05

Hungarikummá nyilvánítja a libamájat és a magas pehelytartalmú libatollat a már készülő új törvényi szabályozás - derült ki a Baromfi Termék Tanács (BTT) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közötti egyeztetéseken. A parlament várhatóan december elején tárgyalja meg a hungarikumokról szóló törvényt, amelynek első termékcsoportjában a "magyar libamáj" és a "magas pehelytartalmú magyar libatoll" is helyet kap majd. A BTT szakértői szerint a változtatással e két termék megfelelő rangra emelkedik és az eddigieknél jóval komolyabb hazai védettséget kap.

A parlament még 2008. novemberében - ötpárti egyetértéssel - elfogadott egy országgyűlési határozatot arról, hogy az akkori kormány nyújtson be törvényjavaslatot a hízott kacsa- és libamáj hungarikummá nyilvánításáról, de a jogszabályi előkészítő munka megakadt. A két évvel ezelőtti politikai összefogás hátterében az állt, hogy a Négy Mancs (NM) elnevezésű osztrák állatvédő szervezet támadást intézett a magyar libamáj- és tolltermelés ellen. Mivel az NM negatív kampánya a nyugat-európai piacokon az eladások visszaesésével fenyegetett, a politikai pártok a 2008-as parlamenti határozattal kívántak alapbiztonságot nyújtani a hazai kacsa- és libatermékeknek. Szakértői szerint azonban a komolyabb védettség megteremtése érdekében a most tervezett törvényi szintű szabályozásra van szükség.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat