Húsvéti hagyományok és tojásfestés a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

"E háznak van egy rózsája,

Rózsának van egy bimbója,

Én a bimbót megöntözöm,

A tojáskát megköszönöm"

(Régi locsolkodó versike)

Sok éves hagyományt folytatunk, amikor ebben az esztendőben is, Húsvét előtt és után szép hímes tojásokat állítunk ki a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - mondta Csók Márta. Ez nem lep meg senkit, aki évek óta figyelemmel követi tavaszi programkínálatunkat, amelyben ilyenkor főszereplő a tojás. De nem akármilyen tojás, hanem a régi, hagyományos módon elkészített, írott, festett húsvéti tojás, amelyet Húsvét hétfőn adtak a locsolásért cserébe faluhelyen a lányok a legényeknek.

Vajon manapság hányan ismerik és tartják számon a régi húsvéti népszokásokat? Ki tudja, ki hallotta (idős családtagtól, távoli rokontól), hogy faluhelyen az asszonyok már hetekkel húsvét előtt elkezdték gyűjteni a tyúkok alól a szép tojást, azaz megválogatták, mit használnak fel ételkészítéskor és melyek lesznek azok, amelyeket "megírnak". Ezeket félretették, majd elkészítették a tojásíró eszközöket, melyekkel gyönyörű mintákat cifrázhattak a tojás felületére.

A múzeumpedagógus tájékoztatása szerint ennek legfontosabb eszköze az íróka. Ahogy neve is mutatja, meg lehet vele "írni" a tojás felületét, azaz a mintákat forró viasszal rávinni. Kézügyességet igénylő feladat volt ez, amelyet a régi lányok, asszonyok igyekeztek minél előbb, minél jobban elvégezni, már gyermekkortól tanulgatni. A tojásírás azok közé a falusi munkálatok közé tartozik, melyet nem egyedül, hanem családi vagy baráti csoportban lehet gyakorolni minden évben, Húsvét előtt. A munka így vidám együttlétté változik. Annak ellenére is így van ez, hogy a tojásírás nem könnyű, de nagyon élvezetes és szórakoztató munka. A vékony viaszminta azonnal rádermed a tojás felületére, így rögtön a megírást követően festőlébe lehet tenni a hétfői locsolkodásért cserébe szánt szebb darabokat. A viaszolást méhviasszal csinálták, a gyertyaviasz erre a célra nem megfelelő. A méhviaszt kis lábaskába téve felolvasztották (tűhelyen, sparhelten, kemence szélén), hogy ebbe mártogathassák az írókát, amely tulajdonképpen egy fa ágacskába szorított fém csövecske, alkalmas tehát arra, hogy kis mennyiségű viaszt megtartson, amellyel lendületesen lehet a mintákat felvinni a tojás felületére. Régen faluhelyen a tojásírás ideje általában a nagyszombat volt.

A locsolkodás ideje a húsvét hétfő, a kora délelőtti időszak, ezt többnyire a nagymise előtt be is fejezték. A fiúk legelőször édesanyjukat és lánytestvéreiket locsolták meg. Utána következett a keresztanya, aki a locsolást 8-10 hímes tojással viszonozta. A nagyszülők is külön festettek unokáiknak tojást. A tanítót és annak családját illett külön megöntözni. Természetesen a nagylányok a kedvesüknek külön készítettek hímes tojást, közülük a legsikerültebbeket kapták a szívüknek kedves legények. Csak vőlegény kaphatott szépen hímzett lúdtojást (ez nagyobb volt a tyúktojásnál), amelyet egy tál közepére tettek, majd ágakkal, finomságokkal körüldíszítették.

A régi nagycsalád szétválaszthatatlan egységét, összetartozását jelképezte az a szokás is, hogy a templomban megszentelt tojást a család közösen fogyasztotta el. A beképzelt, pökhendi lányokat úgy "büntették" meg a fiúk, hogy a tojást összetörték, a törött tojáshéjat pedig a kapu elé szórták. De a lányok sem maradtak adósok! Ha egy fiúra megharagudtak, olyan tojást adtak neki, amelyet kifúrtak és homokkal töltötték meg. Nagy szégyen volt ilyen tojást kapni.

Az írott és festett tojások sorsa leggyakrabban mégis az lett, hogy megették őket, hiszen a mintákat főtt tojásra vitték rá, ami még napokig fogyasztható volt - közölte Csók Márta. Ezért is maradt meg kevés a régi tojásokból. Ami megmaradt, a locsolkodók nagy becsben tartják őket nemcsak az emlékek miatt, hanem a szebb darabokat a múzeumok is. Az emlékbe eltett tojásokról a régi falusiak azt gondolták, hogy a bennük száradó és egyre jobban összezsugorodó tojássárgája borostyánkővé változik. És valóban, ha eltörik egy régi tojás héja, s kigurul a sárgája, látjuk, hogy borostyánhoz hasonló.

Mit is fejez ki a húsvéti tojás? Akár szentelt, akár nem, olyan szimbolikus, különleges bűverővel rendelkező tárgy, amelyet azért fogyasztanak, készítenek, ajándékoznak és őriznek meg, hogy az embereket megvédje a bajtól, a betegségtől, hogy a szerelmesek még jobban szeressék egymást, a barátok még hűségesebbek legyenek egymáshoz. Végső fokon tehát a békesség és a boldogság vágyát tükrözik ezek a szép hímes tojások.

A tojás kifejezi a kezdetet és a véget, formája pedig a végtelent juttatja eszünkbe. Az emberek a tojást az élet minden fontosabb eseményével, így a világ keletkezésével is kapcsolatba hozzák. Minden nép hitéletében jelentős szerepet vitt a tojás, hiszen az élet keletkezését, a termékenységet, az újjászületést fejezi ki. A tojás a keresztény vallásban új eszmék szimbólumaként jelent meg, Jézus Krisztus feltámadásának lett a jelképe. A tojás szerepe elsősorban a római katolikus, a görög katolikus és a görögkeleti egyház gyakorlatában jelentős, míg a protestáns világban csekély. Ennek megfelelően a tojásdíszítés szokása Kelet-Közép Európában a legelterjedtebb.

A piros szín részben vallási indíttatású, részben a pogány időkből ránk maradt hagyomány. A piros szín a kezdetektől az élet színe. A pirosról faluhelyen úgy hitték, hogy elűzi a bajt, a betegséget, ezért a kisgyermek nyakára piros szalagot kötöttek vagy piros gyöngysort akasztottak. A beteg kiscsikó vagy kisbárány lábára is piros madzagot kötöttek. Azt tartották, hogy aki tavasszal, még Szent György napja előtt (április 24.) piros lepkét fog, egész évben egészséges lesz. A kereszténység a piros színben Krisztus kiömlő vérét látja, ezért van az, hogy a megírt húsvéti tojásokon is ez a szín fordul elő leggyakrabban. A piros az öröm, a feltámadás színe is.

Amikor a hagyományoknak megfelelően tojást írunk, általában virágokat, indákat, munkaeszközöket ábrázolunk a forró méhviasszal a tojás felületén. Ezek a tavaszi munkák kezdetét, a tavaszi természet újjászületését jelképező ornamentikák. Rákerülhetnek a tojás felületére vallási vagy nemzeti szimbólumok, stilizált virágok is. Tojást nemcsak írni lehet, hanem karcolni, patkolni, sőt csipkeszerűen áttörni is. Állatábrázolás a magyar tojásírásban ritka, ellenben igen gyakran megtaláljuk az állatok testrészeit a tojásokon: ilyen a tyúkláb-minta, a tyúkszem-minta, a kakastaréjos, a kígyós, a nyúlfüles vagy a pillangós.

A húsvéti locsolkodás régi, kedves népszokás. Húsvéthétfőn, jókor reggel nagy vödör vizekkel locsoltak a legények. A lányokat a kúthoz húzták, és valósággal rájuk zúdították a vizet. Büszkélkedett, akinek sok ruhája száradt a napon, hiszen azt a lányt sokan megöntözték.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban (a Vajdahunyadvárban) április 16-tól május 1-ig izgalmas húsvétra készülődés folyik. Megismerkedhetnek az érdeklődők a húsvéti ünnepkör történetével, a népszokásokkal, megnézhetik a díszített tojásokat és saját maguk is kipróbálhatják a tojásdíszítés régi, többféle technikáját (viaszlevonásos tojásírás, karcolás, rátétes munkák készítése). Ez nemcsak múzeumlátogatást és húsvéti készülődést jelent, hanem játékot is, hiszen aki húsvéti és természetismereti kérdésekre válaszol a belépéskor kapott játékkártyán, az a látogatás végén ajándékra számíthat.

Az érdeklődők a belépőjegyárakról és a nyitva tartási időkről tájékozódjanak a Magyar Mezőgazdasági Múzeum honlapján (www.mmgm.hu) tájékozódhatnak - mondta a múzeumpedagógus.