Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Januárban csökkentek a vágóbaromfi termelői árai

2017. március 14., 09:43

2,6 százalékkal csökkentek idén januárban a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a növényi termékek árának 8,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 9,6 százalékos növekedéséből tevődik össze. A baromfiárak 2,1 százalékkal csökkentek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint így változtak az árak 2017 januárjában 2016 januárjához képest:

A gabonafélék ára 13%-kal csökkent.

A gyümölcsök ára 3,9, a zöldségféléké 3,6, a burgonyáé 8,8%-kal csökkent.

Az élő állatok termelőiár-szintje 8,4, az állati termékeké 12%-kal emelkedett.

A tej felvásárlási ára 2016. július óta emelkedik, 2017 januárjában 94 forint/liter volt.

A vágóbaromfi ára 2,1%-kal csökkent egy év alatt.

A vágósertés ára 27%-kal nőtt, felvásárlási ára 2016. szeptemberig emelkedett, azóta 377 és 415 forint/kilogramm között ingadozott.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat