Januári áfacsökkentés: tízmilliárdok maradnak a családoknál
2016. december 15., 08:20
Újabb élelmiszerpiaci áfacsökkentésen dolgozik a Földművelésügyi Minisztérium, és az adókulcs mérséklését minden olyan terméknél lehetségesnek tartja, amely az eddigi áfacsökkentésekből kimaradt. A tárca szerint a tej, a baromfihús és a tojás januári áfamérséklésével több tízmilliárd forintot spórolhatnak a családok.
Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése évek óta tart – állapította meg a parlament mezőgazdasági bizottságában Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A friss tej, a tojás és a baromfihús áfája 2017. január elsejétől csökken, és ez a tárca szerint több tízmilliárd forintos megtakarítást jelent a családoknak, és fehéríti az ágazatot is. A minisztériumnál további áfacsökkentéseken is dolgoznak, ezen a területen lényegében valamennyi eddig kimaradt belföldi élelmiszer szóba jöhet – mondta a miniszter.
Az államreform keretében a tárcát is érinti az intézményi átszervezés, amelynek legjelentősebb állomása a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az államkincstárhoz kerülése. Ez a munka most is folyik, és – jelentette ki Fazekas Sándor - a tárcánál bíznak benne, hogy a gazdák számára a kifizetések továbbra is zavartalanok lesznek.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) önálló szervezetként működik tovább, funkciói tovább erősödnek, amihez a szükséges anyagi források is rendelkezésre állnak. Emellett az Agrármarketing Centrum (AMC) újra önálló szervezetként működik, és így az ágazat számára a szükséges marketingtevékenységet közvetlenül tuja biztosítani.
A tárca az idén megalkotta az ágazat 2050-ig szóló fejlesztési elképzeléseit, mert úgy ítéli meg, hogy szükség van az uniós ciklusokon túlmutatót stratégiai tervezésre. A program lényege, hogy Magyarország GMO-mentes, jó minőségű, egészséges élelmiszert termeljen, és vigyen piacra mind bel-, mind pedig külföldön.