KAP 2020: a gazdálkodóknak kell kapniuk a támogatásokat
2017. december 12., 09:43
A gazdákat kell támogatnia az Európai Unió 2020 utáni Közös Agrárpolitikájának (KAP) az agrártárca szerint.
A kormány szerint az új agrárpolitikának minden európai mezőgazdasági termelő - az általuk megtermelt jó minőségű és egészséges élelmiszeren keresztül pedig valamennyi uniós állampolgár - számára kedvezőnek kell lennie – hangoztatta Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának brüsszeli ülésén. Magyarország elutasította, hogy a migráció és a mezőgazdaságtól idegen más célok is a KAP részévé váljanak 2020 után, mivel ezek kezelése nem agrárpolitikai feladat, és a támogatásokat a kormány szerint a gazdáknak kell megkapniuk.
Az Európai Bizottság (EB) 2020 utáni KAP-ra vonatkozó előzetes tervei a testület november 29-i közleményében jelentek meg. A mostani tanácskozáson az uniós miniszterek először egyeztettek az EB agrárpolitikai terveiről, az egyeztetéseket 2018 januárjában folytatják. Az Európai Bizottság a tervek szerint júniusban mutatja be a jogszabályi javaslatokat.
A legjelentősebb változás a támogatások elosztásának új rendszere lehet, mivel a tagállamok nagyobb szabadságot és felelősséget kapnának az uniós szinten meghatározott célok megvalósításában, az általuk kidolgozott stratégiai tervet az EB hagyná jóvá. Ezzel kívánnák biztosítani, hogy a KAP járuljon hozzá az uniós célok megvalósulásához, illetve a tagállamok környezetvédelmi és klíma céljainak eléréséhez.
A bizottság megőrizné a KAP kétpilléres szerkezetét, illetve a termelők jövedelembiztonsága szempontjából fontos közvetlen támogatásokat. Ugyanakkor számos nyitott kérdés van még azzal kapcsolatban, hogy a bemutatott közlemény a gyakorlatban mit jelentene pontosan – mutatott rá a szaktárca államtitkára.