Kettős minőség: egy év múlva komoly bírságokat szabhatnak ki
2021. május 28., 10:45
Egy év múlva, 2022. május 28-án lép hatályba a kettős minőség szankcionálását lehetővé tevő törvényi előírás. Jövő nyártól tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt akár félmilliárd forint bírságot is kaphat a magyar vásárlóknak rosszabb árucikket kínáló multi.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható jövő május végétől a kettős minőség, azaz ha egy árut egy uniós tagállamban úgy forgalmaznak, hogy márkanevében, küllemében megegyezik egy másutt forgalmazott termékkel, összetétele vagy más jellemzői azonban jelentősen eltérnek. Magyarország 2017-ben az elsők között kezdeményezett közös fellépést e káros gyakorlattal szemben. Az Országgyűlés a fogyasztóvédelmi törvény módosításával az átültetési határidő előtt egy évvel, tavaly decemberben építette be a nemzeti szabályozásba a kapcsolódó uniós irányelvben foglaltakat.
A kiszabható bírság a gyártó árbevételének akár 5 százalékát is elérheti, multicégek esetében legfeljebb 500 millió forintos tétel lehet. A jogszerű és objektív tényezőkkel indokolható különbségekről a vásárlót tájékoztatni kell.
Az ITM akkreditált vegyipari laboratóriuma idén 420 különböző termékminta vizsgálatát végezte el. Az ITM és a fogyasztóvédelmi hatóság az élelmiszernek nem minősülő termékek kettős minőségét ellenőrzi. Az élelmiszerek esetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) járhat el.
Az eltérő minőségű termékek neve a hatósági eljárás megindításával válik közölhetővé, amire szintén 2022 májusától lesz lehetőség. A törvény elfogadása és hatályba lépése közötti másfél éves felkészülési idő alatt a gyártók és a forgalmazók önkéntes intézkedésekkel tehetnek eleget a jogszabályi kötelezettségnek. A fogyasztóvédelem már most jelzi az érintett piaci szereplőknek, hogy a majdani bírságolás elkerülése érdekében hogyan változtassanak gyakorlatukon.