Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Kevéssé érinti a magyar vállalkozásokat a mélyhűtött baromfihúsok oroszországi betiltása

2010. november 5., 12:58

Nem érinti jelentősen Magyarországot az a döntés, amely szerint Oroszország január elsejétől megtiltja a mélyhűtött baromfihúsok belföldi forgalmazását és gyártását - közölte Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) igazgatója. A hazai baromfiágazati vállalkozások ugyanis kevés baromfihúst szállítanak Oroszországba.

Csorbai Attila szerint a mostani döntés többek között azzal függ össze, hogy Oroszország - saját állattenyésztésének fejlesztésével - baromfihúsokból is önellátásra törekszik. A tiltás az uniós tagországok közül főként Németországot érintheti, amely jelentős orosz exportot bonyolít le és a nagy távolságok miatt csak mélyhűtött áruk szállítására van esélye. A legnagyobb európai exportőrök - tette hozzá az igazgató - várhatóan tárgyalásokat kezdeményeznek Moszkvával az ügyben. Elképzelhető, hogy ezek nyomán az orosz döntéshozók finomítják mostani elképzeléseiket, mivel Oroszország az önellátottsági szintet még nem érte el, tehát bizonyos mennyiségű importra továbbra is szüksége lehet.

Mint ismert, Oroszország most jelentette be, hogy 2011. január 1-től átfogó tilalmat vezet be a mélyhűtött baromfihúsok gyártására és forgalmazására. Ezt Gennagyij Onyiscsenko tiszti főorvos, a fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője közölte. Január 1-től csakis előhűtött baromfihús lehet forgalomban, mert Onyiscsenko szerint ebben maradnak meg a hasznos összetevők. Szakértők végeredményben drágulásra számítanak az intézkedés nyomán az orosz piacon.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat