Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Kiírták az összes pályázatot a Vidékfejlesztési Programban

2017. március 31., 09:44

Minden pályázatot megjelentetett március végéig a Vidékfejlesztési Programban (VP) a Lázár János vezette Miniszterelnökség. A VP-ben összesen 68 pályázatot tettek közzé.

Valamennyi pályázatot kiírta a Miniszterelnökség az 1300 milliárd forintnyi forrást tartalmazó VP-ben, így összesen 68 pályázatot tett közzé. Az Európai Bizottság 2015 augusztusában fogadta el a magyar programot, a pályázatok kiírása pedig most fejeződött be.

Az elmúlt napokban megjelent pályázatok között innovációs operatív csoportok létrehozására és projektjeik megvalósítására 24,95 milliárd forint, szakmai tanulmányutak, csereprogramok szervezésére 1,53 milliárd forint került elkülönítésre. Emellett a rövid ellátási lánc együttműködéseinek támogatására 3,84 milliárd forint, védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai megőrzésére 3,83 milliárd forint, szolidáris gazdálkodás megvalósítására 1,3 milliárd forint, míg a fenntarthatóságot célzó tájgazdálkodás együttműködéseire 1 milliárd forint értékben jelent meg pályázat.

Kiírták a LEADER helyi akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek megvalósítását támogató 1,92 milliárd forint keretösszegű felhívást is. Ezen kívül az erdei ökoszisztémák közjóléti funkcióinak fejlesztésére 1,61 milliárd forint értékben tettek közzé pályázatot.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat