Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Létavértesen is megjelent a madárinfluenza

2020. január 15., 10:43

A Hajdú-Bihar megyei Létavértes településen egy nagy létszámú, mintegy 115 000-es állományú kacsatartó telepen is azonosította a madárinfluenza vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A vizsgálatok ezúttal is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki, amely a baromfifélékre veszélyes.

A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, így többek között már elkezdték a fertőzött állomány leölését, valamint kijelölték a gazdaság körül a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.

A betegség megjelenésében valószínűleg a közeli tóra járó vadmadarak játszhattak szerepet. A baromfikat jelenleg is kötelező teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etetni és itatni, az almot szintén úgy kell tárolni, hogy ahhoz a vadmadarak ne férjenek hozzá. Az előírások hamarosan kiegészülnek a kötelező zártan tartással, a fokozott kockázat miatt azonban már most érdemes az állományok zártan tartásáról is gondoskodniuk a gazdáknak - olvasható a Nébih közleményében.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat