Madárinfluenza: arányos és mindenre kiterjedő kárenyhítési segítség kell
2017. március 2., 10:18
Meg kell alkotni a járványos betegségek kártérítési modelljét – összegezte a baromfiágazatot sújtó madárinfluenza tapasztalatait Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke a közelmúltban megtartott szakmai fórumon. A jelentős károk miatt a probléma súlyához mért arányos, a termékpálya minden elemére kiterjedő kormányzati segítséget kell nyújtani az ágazatnak.
A járványos betegségek kártérítési, kárenyhítési modelljének megalkotása mellett frissen kell tartani a kártalanítás értékeit, illetve meg kell fontolni egy biztosítási konstrukció kidolgozását is – hangsúlyozta előadásában Csorbai Attila.
Emellett meg kell teremteni a biztonságos termelés feltételeit a különböző termékpályákon és ágazati szinten is. A hatóságnak pedig be kell tartatnia az új előírásokat, és ehhez megfelelő forrásokat kell hozzárendelni.
A madárinfluenza okozta károkat megfelelő módon kell enyhíteni. Nem csak gazdasági, de szociális és politikai indokok miatt is a probléma súlyához mért arányos, a termékpálya minden elemére kiterjedő segítséget kell nyújtani az ágazatnak - szögezte le előadásában Csorbai Attila.