Madárinfluenza-járvány: száz százalékos kártalanítást kapnak a baromfikeltetők
2022. március 1., 16:33
A madárinfluenzás járványkitörés miatt meghiúsult, de azt megelőzően megkötött kihelyezési szerződéssel rendelkező baromfikeltetőknek száz százalékos állami kártalanítás jár – tartalmazza az Agrárminisztérium rendeletmódosítása.
Módosította az Agrárminisztérium az egyes állat-járványügyi intézkedésekről és az azokkal összefüggő állami kártalanításról szóló 74/2013. (VIII. 30.) VM rendeletewt, amely a Magyar Közlöny február 28-i, 37. számában jelent meg. A módosítás értelmében száz százalékos állami kártalanítást kaphatnak azok a baromfikeltetők, amelyek a madárinfluenza-járvány miatt meghiúsult, de azt megelőzően megkötött kihelyezési szerződéssel rendelkeztek.
A rendeletmódosítás március 3-án lép hatályba és a hatálybalépésének napján folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell. Ugyanakkor a változtatás visszamenőlegesen nem érvényesíthető, így a már kiadott határozatokat nem módosítják.
Azon keltetőknek, amelyeknél folyamatban van a kártalanítási eljárás, meg kell küldeniük a hatóságnak a kihelyezési szerződéseket. Ahol pedig a keltetőkből a kihelyezés saját telepekre történt volna meg, erről nyilatkozatot kell készíteni.
Az Agrárminisztérium rendeletmódosítása itt tekinthető meg.