Már százezer zsák vetőkrumplit adtak át a háztáji programban - Később a baromfitermelés is szerepet kaphat
2013. május 28., 10:03
Két kunhegyesi többgyermekes család kapta a 99 999., illetve a százezredik zsák vetőkrumplit a Vidékfejlesztési Minisztérium által indított háztáji program keretében a napokban. A későbbiekben a baromfitermelés is szerepet kaphat a nemrég elindított projektben.
A harminc kilogramm burgonyával megtöltött zsákokat Fazekas Sándor, a tárca vezetője adta át a nehéz szociális helyzetben lévő, középkorú házaspároknak.A háztáji gazdálkodás újraindítását szorgalmazó országos programhoz 850 önkormányzat csatlakozott, ezek a helyhatóságok felmérték, hogy a településeken anyagi körülményeik alapján kik részesüljenek burgonyavetőmagban.
A gazdálkodók ennek fejében vállalták, hogy a termésből egy zsákkal visszajuttatnak a programba, így újabb rászorulók kezdhetik meg a krumpli háztáji termesztését - mondta az átadás alkalmából Fazekas Sándor az MTI-nek.
A hazai burgonyafajtából összesen 120 ezer olyan család részesül, amelynek nincs pénze arra, hogy egyszerre vegyen 20-30 kilogramm burgonyavetőmagot, miközben a szükséges vetőmagot kis tételekben "méregdrágán" vásárolja meg az üzletekben - tette hozzá a miniszter.
Jelezte: a burgonyatermesztés első eleme a háztáji programnak, a további elemekről már folyamatban van a kormányzati előkészítés, az elképzelések között szerepel a sertés- és baromfitartás, a gyógynövény- illetve zöldségtermesztés beindítása központi segítséggel.