Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Márciustól több lépcsőben drágulhat a baromfihús

2011. január 31., 11:28

Márciustól várhatóan több lépcsőben, összesen 20-25 százalékkal emelkedhet a baromfihús ára Magyarországon, ennek következtében pedig hasonló mértékű fogyasztói áremelkedésre is lehet számítani - állapította meg Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke. Az áremelkedés egyértelműen az előállítási költségek megnövekedésével, főként a takarmányárak drasztikus emelkedésével függ össze. A takarmányt az állattartók a múlt évi ár duplájáért tudják csak beszerezni - szögezte le a BTT elnöke.

A takarmánygyártók ugyanakkor nem tudtak készletezni, ezért takarmányhiány is felléphet, ha nem marad benn az országban a kukorica. A BTT továbbra is arra kéri az agrárkormányzatot, hogy mérje fel újólag a magyar gabonakészleteket, készítsen új gabonamérleget, és tegyen meg mindent azért, hogy az új termésig kitartsanak a takarmánykészletek. A tavalyi mostoha időjárás miatt rendkívül nagy a takarmánygabona iránti kereslet még magas áron is, főként Németországban, Lengyelországban, a balti államokban és a Balkánon. Az elnök jelezte ugyanakkor, hogy a dioxinbotrány a csirkehús fogyasztását nem érintette súlyosan, inkább a tojás- és a sertéshús piacon okozott zavarokat

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat