Mezőgazdasági szempontból is fontos partner lehet Tunézia
2017. április 25., 10:13
Gazdasági és biztonsági szempontból is fontos Magyarország és Tunézia együttműködése - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szerinte a két ország közötti kapcsolatokban fontos szerepet tölthet be a mezőgazdaság.
A tárcavezető hétfői tuniszi látogatása alkalmával tárgyalt a tunéziai elnökkel és külügyminiszterrel, a későbbiekben pedig a közlekedésügyi, a mezőgazdasági és a felsőoktatási miniszterrel is egyeztet, majd a legnagyobb tunéziai vállalatok vezetőivel és kamarai vezetőkkel találkozik. Megítélése szerint Magyarország együttműködése Tunéziával mind gazdasági, mind pedig biztonsági szempontból kiemelt jelentőségű.
Biztonsági szempontból azért, mert mindaddig, amíg Tunéziában béke, nyugalom és stabilitás van, addig "biztosan számíthatunk arra, hogy Észak-Afrikának erről a partszakaszáról illegális migránsok százezrei vagy milliói nem fogják ellepni Európát", és ezért bár a tunéziaiak komoly terrorfenyegetettségben élik az életüket, "egyelőre tartják magukat". Hozzátette: Európának is az lenne az érdeke, hogy az ország hosszú távon stabil maradjon, addig ugyanis "délről eggyel kevesebb veszéllyel kell szembesülnie az Európai Uniónak".
A gazdasági együttműködésben Tunézia Magyarországot "szemelte ki mint közép-európai stratégiai, gazdasági partnert", és ennek megfelelően a kétoldalú kereskedelmi forgalom januárban már 18,5 százalékkal nőtt. A magyar-tunéziai gazdasági együttműködés ösztönzésére 255 millió eurós hitelkeretet nyitottak, ami elsősorban a magyar mezőgazdasági, élelmiszeripari és vízügyi vállalatoknak jelent komoly lehetőséget a tunéziai piacon.