Mezőgazdasági üzleti lehetőségek nyílhatnak Algériában
2017. január 12., 09:42
Gazdasági és biztonsági érdek is az együttműködés erősítése Algériával - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek kedden Algírból telefonon adott nyilatkozatában. Magyar üzleti lehetőségek kínálkozhatnak a mezőgazdaságban is.
Érthetetlen, hogy 34 éve nem járt magyar külügyminiszter az észak-afrikai országban – mondta az MTI szerint Szijjártó Péter. "Az észak-afrikai biztonsági helyzet abszolút, direkt és közvetlen, azonnali hatással van az európai biztonsági helyzetre, ezért Európának és benne Magyarországnak is az a határozott érdeke, hogy Észak-Afrikában béke és stabilitás legyen" - hangsúlyozta Szijjártó Péter, aki azt is kiemelte, hogy ha ez nem sikerül, az újabb bevándorlási nyomás formájában jelenik majd meg Európában.
A miniszter fogalmazása szerint Algéria abszolúte partner a bevándorlási nyomás féken tartásában, s a két ország egyetért abban, hogy a bevándorlási nyomást a kiváltó okoknál kell kezelni, és az embereknek a segítséget a hazájukhoz közel kell biztosítani. Magyarország intenzívebb párbeszédet sürget az Európai Unió és Algéria között, és szorgalmazza, hogy még februárban tartsák meg az unió és Algéria közötti társulási tanács következő ülését.
Jelentős gazdasági általalakulás zajlik Algériában, miután az energiahordozók ára csökkent, s eddig az ország bevételeinek nagy része ebből származott, például Algéria az EU ötödik legnagyobb gázszállítója. A gazdasági struktúraváltás komoly lehetőséget jelent a magyar vállalatoknak, különösen a mezőgazdaság terén, Algéria ugyanis szeretne profitálni a Magyarországon felhalmozott szaktudásból és technológiákból.
Szijjártó Péter elmondta, hogy látogatásán megállapodás született egy magyar tejfeldolgozó építéséről, és folyamatban van a megállapodás egy takarmányüzemről, melyet további beruházások is követhetnek. A magyar vállalatok piaci terjeszkedését a márciusban nyíló magyar kereskedelmi képviselet és az Eximbank 270 millió dolláros hitelkerete fogja segíteni.
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy 2017 első felében várhatóan Magyarországra látogat az algériai miniszterelnök, és most sikerült véglegesíteni olyan oktatási, kulturális, sport- és ifjúsági megállapodásokat, melyeket Budapesten majd alá is írnak. Szijjártó Péter fontosnak tartotta kiemelni, hogy Magyarország 100 ösztöndíjas helyet biztosít a felsőoktatásban algériai egyetemistáknak, és már 87 algériai diák tanul Magyarországon ösztöndíjasként.