Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Minden megyében megkezdődött az aratás

2014. június 23., 11:03

Minden megyében megkezdték az őszi árpa betakarítását a gazdálkodók- közölte Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára. A tárca szerint a terméskilátások biztatók, így a belföldi ellátáshoz szükséges kenyérgabona- és takarmánygabona-mennyiség az idén is megterem Magyarországon, sőt még kivitelre is jut belőle.

Az őszi árpa vetésterületének - amely mintegy 208 ezer hektár - már mintegy negyedét (22 százalékát) - levágták a gazdálkodók az országban. Az eddigi adatok szerint a termékhozam hektáronként 4,2 tonna, de a szakemberek ennél magasabb, 4,4 tonnás hektáronkénti átlaggal számolnak e növényi kultúra esetében.

Összességében - a becslések alapján - a nyári kalászosgabona- és repcetermés várhatóan eléri az előző évi jó termés szintjét, az előző évek átlagához képest pedig jelentősen nő. Mindez főként az őszi búza esetében jelent majd jelentős export lehetőséget - mondta az államtitkár.

Czerván György kiemelte: az őszi búzát az idén mintegy 1,1 millió hektárról kell betakarítani. Az eddig learatott mennyiség ennél a kalászos gabonánál minimális. Az előzetes becslések szerint az országban várhatóan az átlaghozam 4,6 tonna lesz hektáronként. Ez az előző évi szinttel egyezik meg, az előző öt év átlagához viszonyítva pedig 14 százalékkal nagyobb. Az enyhe tél és a májusi csapadék hatására a növényállomány állapota kiegyenlített és igen jó.

Viszont a májusi csapadékos időjárás miatt a gazdáknak a gombabetegségekre jobban oda kellett figyelniük, például a sárga rozsdára. Emellett Békés, Baranya, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a mezei pocok kártétele okozott komoly gondot. Ez összesen mintegy 250 ezer hektárt érintett. A károk összesítése most folyik ezeken a területeken. Ennek ellenére őszi búzából összességében a szakemberek az idén mintegy 5 millió tonnára, vagy azt meghaladó mennyiségre számítanak. Ez gyakorlatilag megegyezik az előző évi mennyiséggel, Így az idén az őszi búzánál mintegy 2,0-2,5 millió tonna árualap képződhet, ami igen kedvező - mondta az államtitkár.

Megemlítette még az őszi káposztarepcét, amelynek a vetésterülete 216 ezer hektár, és az aratása is megkezdődött Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A terméskilátások ennél a növényi kultúránál is kedvezőek. Azzal lehet kalkulálni, hogy az átlagtermés hektáronként mintegy 2,7 tonnára rúg majd országosan. Ez szintén az előző évi szint körül alakul, és az előző öt év átlagát 12 százalékkal haladja meg.

A piaci helyzetről szólva Czerván György arról számolt be, hogy a búza ára a múlt év decemberétől ez év áprilisáig emelkedett a világpiaci tendenciáknak megfelelően. Világszinten jó termés várható az idén, így a záró készletek várhatóan emelkednek majd. Ez az árak csökkenését jelenti, ami jó a felhasználóknak - például az állattenyésztőknek, de kedvezőtlen a termelőknek. Czerván György azonban megjegyezte, hogy a magasabb hozamok ezt kompenzálják, vagyis az egy hektárra jutó hozamérték várhatóan nem csökken majd az előző évhez képest.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke ehhez többek között azt tette hozzá: a termésbecslés reális. "Bár még sokat alszik kinn a földön a gabona" tette hozzá, jelezve, hogy a mostani becslés még változhat a körülmények hatására. A MTI kérdésére közölte: előre láthatólag a nyári betakarítású szántóföldi növények esetében összesen és országosan mintegy 7 millió tonna termés várható.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat