Munkahelyeket is veszélyeztet a madárinfluenza
2017. január 23., 10:28
Kényszerű létszámleépítések kezdődhetnek meg a baromfiszektorban a madárinfluenza miatt. Elsősorban a víziszárnyas ágazat veszélyeztetett.
Ha nem kap állami segítséget, hamar felszámolás alá kerülhet a madárinfluenza miatt bajba jutott víziszárnyas-ágazat – legalábbis ettől tartanak a Magyar Nemzetnek nyilatkozó ágazati szereplők. Bár a tenyésztőket kártalanítják, a feldolgozókat nem, ezért náluk állítólag már a napokban elkezdődhetnek a kényszerű létszámleépítések.
A lap szerint a dolgozók egy része már állást keres, hisz még a fizetéseket és a járulékokat sem tudják kigazdálkodni a jószág híján leállt üzemek. Az ágazathoz kapcsolódó vállalkozásokat is beleszámítva háromezer ember sorsa a tét, bár az nem valószínű, hogy mindenkinek megszűnne a munkahelye.
A madárinfluenza miatt eddig 3,3 millió baromfit kellett leölni, ennek 74 százaléka kacsa, 11,5 százaléka pedig liba volt. Csirkéből és pulykából jóval kevesebbet kellett levágni.