Nagy felelősség hárul a GDP-termelésben a mezőgazdaságra
2013. május 6., 10:56
Nagy a felelősség az agráriumon, hiszen amikor jól teljesít, akkor az ország GDP-je is nő - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. A GDP-n belül 3,5-4,5 százalék a szűk értelemben vett agrárium részesedése, de 2011-ben az 1,7 százalékos hazai gazdasági növekedésnek az agrárium adta több mint a felét, 0,9 százalékot. Tavaly ugyanakkor az aszály miatt gyengébb teljesítményt tudott nyújtani a szektor, ami kihatott az ország gazdasági teljesítményére is.
Czerván György szerint minden esély megvan arra, hogy az idei jó mezőgazdasági év legyen. Az agrárgazdaságért felelős államtitkár szerint a belvízprobléma mára szinte teljesen megoldódott, a tavaszi munkák két-háromhetes elmaradását a gazdálkodók jelentős részben már behozták. Lassan az ország nagy részén azért kell imádkoznunk, hogy az elvetett tavaszi növényekre jöjjön meg néhány milliméter eső - mondta az MTI-nek az államtitkár.