Nagy István: a járvány növelte a gazdálkodók társadalmi megbecsülését
2021. augusztus 31., 10:42
A gazdák társadalmi megbecsültsége ma sokkal nagyobb, mint a járvány előtt - mondta Nagy István agrárminiszter az agrárszakképző intézmények országos tanévnyitóján. Folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt, amely teljes átalakításon és megújuláson ment át. Tavaly nyáron öt agrárszakképzési centrumot alakítottak ki, amelyek 58 feladatellátási helyen 55 agrárszakképző iskolát foglalnak magukban.
Az előző tanévhez képest mintegy tíz százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe – közölte Nagy István. Az Agrárminisztérium (AM) a második legnagyobb intézményfenntartóként vesz részt a hazai szakképzési rendszerben: itt tanul az agrárszakképzésben részt vevő valamennyi diák csaknem hetven százaléka, több mint 12 ezer tanuló, az oktatók és egyéb technikai dolgozók száma pedig meghaladja a 3500-at.
A diákok körében a legnépszerűbb a mezőgazdasági és az erdészeti ágazat, a második legnépszerűbb pedig az élelmiszeripari ágazat. Jelentősen nőtt az iskolákban ugyanakkor a környezetvédelmi és a vízügyi tanulmányokat folytatók száma, emellett egyre nagyobb az érdeklődés a technikus képzések iránt.