Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Nagy István Sombereken: az egyik legversenyképesebb ágazat a baromfiszektor

2025. október 3., 09:19

A baromfiágazat az egyik legnagyobb perspektívájú és legversenyképesebb állattenyésztő ágazat Magyarországon - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Baranya vármegyei Sombereken.

Nagy István a Doór-Baromfi Kft. 2 milliárd forintból épült baromfitelepének átadásán hangsúlyozta: az ágazatba való befektetés megtérülése kiemelkedő, amivel az ágazati szereplők hosszú távon számolhatnak, mert a baromfihús az egyik legnépszerűbb fehérjeforrás a világon, kereslete folyamatosan nő. A magyarországi fogyasztás évek óta meghaladja az évi 30 kilogrammot személyenként.

A baromfiágazat hozzájárul a külkereskedelmi mérleg javításához is, hiszen a hazai piac ellátása mellett jelentős export árualapot állít elő, a húsfélék exportárbevételének több mint a felét a baromfihús adja. Mivel az ágazat exportorientált, a világpiaci helytállás érdekében akkor is fejleszteni kell, ha már most is versenyképes.

Az Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című, 2020-as pályázati felhívás lehetőséget biztosított gépbeszerzésre, energetikai korszerűsítésre, akár új állattartó telepek komplex kialakítására is. A felhívásra - minden állatfajt figyelembe véve - 1352 kérelmet nyújtottak be, ebből 627 kapott 352 milliárd forint támogatást.

A nyertes pályázatok közül 145 a baromfitartó telepek fejlesztésére irányult, részükre 138 milliárd forintot ítéltek meg, a telepkorszerűsítések magukba foglalták az állategészségügyhöz vagy a takarmányozáshoz kapcsolódó technológiák beszerzését, a telepi létesítmények építését, bővítését, emellett lehetőséget nyújtottak az energiafelhasználás csökkentésére, a megújuló energia felhasználására. A Vidékfejlesztési Programot felváltó KAP Stratégiai Tervben is fenntartják az állattenyésztés, így a baromfiágazat kiemelt támogatását is..

Nagy István a Doór-Baromfi Kft. új telephelyéről szólva beszámolt arról, hogy az 1 milliárd forint pályázati támogatást élvező beruházás 4, teljesen automatizált istálló építését foglalta magában, amelyek energiaszükségletét napelemes rendszer biztosítja. A korszerű technológiának köszönhetően a csibék egészségesebbek, a termelési mutatók kedvezőbbek lehetnek.

Doór János, a Doór-Baromfi Kft. tulajdonosa az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a 2013-ban alakult családi vállalkozás az építkezés költségeit a pályázati támogatás mellett 200 millió forint önerőből, valamint 800 millió forint banki kölcsönből fedezte, és 6-7 év megtérüléssel számol. Tájékoztatása szerint a 4, egyenként 2200 négyzetméter alapterületű istállóban egyidejűleg 160 ezer, egy év alatt 1 millió brojler csirkét tudnak nevelni, az első csibék 3 hét múlva érkeznek az új telephelyre.

A cégnek Palotabozsokon saját, Pécs mellett pedig bérelt telephelye van, ahol évi félmillió csirkét nevelnek fel. A család tagjain kívül 4 alkalmazottjuk van, akik mellé a sombereki telephelyre még négyet vesznek fel.

A cég 2023-ban mintegy 560 millió, 2024-ben 550 millió forint nettó árbevételt ért el, az adózott eredmény 2023-ban 30,4 millió, 2024-ben 21,5 millió forint volt. Az idén 1 milliárd forint árbevételt és 60 millió forint eredményt, 2026-ban 2 milliárd forint árbevételt, 100-150 millió forint eredményt remélnek.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat