Nagyon sok cég készül áremelésekre Németországban
2022. május 6., 14:19
Minden korábbinál magasabbra emelkedett és megközelítette a kétharmadot a közeljövőben áremelést tervező vállalkozások aránya Németországban. A müncheni ifo gazdaságkutató intézet adatai szerint áprilisban a német cégek 62 százaléka számolt azzal, hogy a következő három hónapban árai emelésére kényszerül.
Az ifo úgynevezett vállalati árvárakozási indexe soha nem volt magasabb. A csaknem kétharmados arány szokatlanságát mutatja az is, hogy az utóbbi harminc évben átlagosan a cégek 12 százaléka tervezett áremelést. Az idén tavasszal regisztrált arány tehát ötször magasabb a szokásosnál - mutatott rá összeállításában a Die Welt című lap, hozzátéve, hogy az ifo indexe már márciusban is történelmi csúcson volt, de 55 pontjával jelentősen elmaradt az áprilisitól.
Egyetlen vállalat sem emeli meggondolatlanul az árakat, mert túl nagy a félelem, hogy elriasztja a vásárlóit és kárt okoz saját magának, 2022 tavaszán viszont ágazatok egész sorára jellemző a hajlandóság a termékek és szolgáltatások drágítására. Ennek fő oka, hogy az energia, a nyersanyagok és az egyéb felhasznált anyagok és termékek beszerzési költségeinek emelkedését egyre kevésbé tudják kigazdálkodni a cégek, így a terhek növekedését áthárítják a vásárlókra, ügyfelekre. A nagykereskedelemben 79 ponton, a kiskereskedelemben 75 ponton, az iparban pedig 73 ponton áll az ifo árvárakozási indexe, amely azt mutatja meg, hogy az adott területen tevékenykedő cégek mekkora arányban készülnek áremelésre.
A felmérés adatai azt jelzik, hogy a németországi fogyasztók szinte minden területen további áremelkedésre és tartósan magas inflációra számíthatnak. A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) előzetes adatai szerint áprilisban a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme 7,4 százalékra nőtt az előző havi 7,3 százalékról. A helyzet egyelőre nem javul, az infláció valószínűleg a következő hónapokban is hét százalék felett marad - mondta Timo Wollmershäuser, az ifo konjunktúra-kutatási részlegének vezetője.
Nem csak a német fogyasztók vannak nehéz helyzetben - tették hozzá a Die Welt összeállításában, kiemelve, hogy az egész német gazdaság szenved a költségek folyamatos növekedésétől. Az infláció nagyrészt "importált", külső tényezőknek tulajdonítható, és évtizedek óta nem tapasztalt mértékű, csak a hetvenes és a nyolcvanas évek elejének olajválságai idején okozott az import hasonló áremelkedést.
Azóta az import gyakran inkább deflációs hatással járt, a globalizálódás olcsóbbá tette a termékeket és a szolgáltatásokat a német fogyasztóknak. Idén márciusban viszont már átlagosan 31 százalékkal voltak magasabbak a behozatali árak, mint egy évvel korábban. Az importált energiahordozók ára robbanásszerűen, 161 százalékkal emelkedett, amely Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának tulajdonítható. Ugyanakkor drágultak a többi között a mezőgazdasági termékek, vagy éppen a mikrochipek és más köztes termékek - más termék előállításához szükséges termék -, amelyek gyakran Ázsiából érkeznek, és amelyek nélkül a német ipar nem tud működni. A koronavírus-járvány megfékezését szolgáló kínai szigorítások, lezárások pedig újabb zavarokat idéztek elő az ellátási, szállítási láncolatokban.