Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Nem számítanak újabb jelentős járványhelyzeti hullámra a hazai kkv-k

2021. július 23., 13:53

A mikro-, kis- és középvállalkozások 76 százaléka az év hátralevő részében már a tavaszinál enyhébb járványhelyzetre számít, harmaduk egyáltalán nem is kalkulál üzleti terveiben egy következő hullámmal.

A 2021 május-júniusában készült K&H kkv bizalmi index összeállításában 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóit kérdezték meg. A kutatásból kiderült, hogy ötből négy cég már elérte korábbi működési szintjét vagy csaknem ott tart. A mezőgazdasági cégek 85 százaléka már talpra tudott állni, ugyanakkor a kereskedelmi és a szolgáltató szektorban a vállalkozások 22 százaléka még az újraindítás elején tart vagy nem látja, mikor érheti el a vírushelyzet előtti teljesítményét.

Arra is rámutattak, hogy leginkább az értékesítést reformálta meg az elmúlt csaknem másfél év, a kkv-k 45 százaléka módosított korábbi folyamatain. Hasonlóan magas arányban igényelte a cégek rugalmasságát a termelés átszervezése, de a megkérdezettek 41 százaléka szerint a járvány hatására a foglalkoztatás is átalakult.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat