Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Sok magyar cég vesz részt a kölni Anugán

2017. október 6., 09:24

Több mint 70 cég képviseli majd Magyarországot a kölni Anugán, Európa egyik vezető élelmiszeripari kiállításán és vásárán - mondta Daróczi László, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője az M1 aktuális csatornán. A rendezvényen magyar részről az AMC 34 kiállítóval vesz részt, 40 cég pedig önállóan, önálló standdal lesz jelen.

Az Anuga egy tematikus kiállítás, van pékáru, hús, vegyes és bio élelmiszer, illetve italokat bemutató részlege – közölte Daróczi László. Az AMC mind az öt részben közösségi standdal jelenik meg.  Az eseményen, amelyet mindig kétévente rendeznek meg, az idén több mint 7000 szakmai kiállító várja az érdeklődőket.

Az AMC elsősorban a kis és közepes vállalkozókat támogatja, a gazdákat vagy a családi vállalkozásokat. A tőkeerős cégek önállóan jelennek meg az Anugán, az Agrármarketing Centrumnál jellemzően kisebb cégek vannak, akiknek még segítségre van szükségük az exportpiacon.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat