Szalmonellamentesítési támogatás: előkészíti az agrártárca a szükséges rendeletet - Március végéig megérkezhet a megállapodás
2022. március 28., 09:53
Megkezdte az Agrárminisztérium annak a rendeletnek az előkészítését, amely lehetővé teszi a szalmonellamentesítési támogatások igénybevételét a baromfiszektorban. A rendelet azonban csak az uniós támogatási megállapodás aláírása után jelenhet meg. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a megállapodást március végéig küldik meg.
A szalmonellamentesítési támogatás az Európai bizottság társfinanszírozásával valósul meg, amelynek forrását a magyar költségvetési törvény alapján biztosítják – áll abban a tájékoztató levélben, amelyet Nagy István agrárminiszter küldött a Baromfi Termék Tanácsnak. A támogatás „hazai lábát” adó összeget mind a tavalyi, mind az idei költségvetésben jóváhagyták, így a forrásokat visszamenőlegesen a múlt évre is igénybe lehet majd venni.
A miniszter tájékoztatása szerint a tárca megkezdte a szükséges támogatási rendelet előkészítését, de a támogatások felhasználása akkor válhat lehetségessé, ha az Európai Bizottság (EB) az „uniós lábat” biztosító megállapodást megküldi. E megállapodás uniós aláírása késik, a bizottság tájékoztatása szerint annak megküldése március végére várható.
Mint ismert, a Baromfi Termék Tanács az Agrárminisztériumnál levélben szorgalmazza, hogy a tárca minél hamarabb tegye közzé a baromfiállományok szalmonellamentesítési költségeinek kompenzálását lehetővé tévő rendeletet. A mai nehéz gazdasági helyzetben ugyanis szükség van arra, hogy az ágazati szereplők a támogatásokhoz a lehető leggyorsabban hozzájuthassanak.