Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Mezőgazdasági szolgáltatások BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők Takarék - Több mint bank. Agrármarketing Centrum SGS - a világ vezető minőségellenőrző, ellenőrző, vizsgáló és tanúsító cége

Szijjártó Péter: Magyarország együttműködik a globális élelmiszerválság megelőzésében

2022. május 20., 10:32

Magyarország kész továbbra is részt venni az ukrajnai háború nyomán várható globális élelmezési válság megelőzését célzó nemzetközi erőfeszítésekben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) konfliktusokkal és élelmezésbiztonsággal foglalkozó nyílt vitáján kiemelte, hogy Magyarország szomszédos Ukrajnával, így a háború közvetlen és közvetett módon is biztonsági kockázatot jelent számára: egyrészt a harcok közelsége, másrészt a krízis kiváltotta esetleges újabb bevándorlóáradatok miatt.

Felszólalásában súlyos kockázatnak nevezte a fegyveres konfliktust a globális élelmiszerellátásra, miután Oroszország és Ukrajna is a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik. A háború különösen súlyos helyzetet eredményezhet az egyébként is nehézségekkel szembenéző régiókban, a gazdasági kihívások akár a terrorfenyegetettség erősödését is okozhatják, ami újabb migrációs hullámokhoz vezethet.

A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie egy ilyen válság megelőzése érdekében. Pótolni kell alternatív forrásokból a kieső mennyiséget, vagy amennyiben ez nem lehetséges, akkor hozzá kell segíteni Ukrajnát az export fenntartásához. Erre tekintettel Magyarország vetőmagokkal segíti a kárpátaljai gazdálkodókat, kukoricából tíz tonnával, burgonyából öt tonnával, napraforgóból fél tonnával, így támogatva a helyi ellátást és az exportkapacitásokat.

A miniszter kitért arra is, hogy az élelmiszerhiány jelentős áremelkedést okoz, amit az is jól mutat, hogy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) árindexe rekordmértékben, egy év alatt 21 százalékkal emelkedett. A kormányok felelőssége, hogy ne azoknak kelljen megfizetniük a háború árát, akik nem okolhatók annak kitöréséért, Magyarországon például ezért vezettek be hatósági árat több alapvető élelmiszerre vonatkozóan.

Fontos a kapacitásnövelés elősegítése a rászoruló országokban, ezért komoly eredmény, hogy hazánk felsőoktatási intézményeiben már több mint háromszáz külföldi élelmiszeripari szakértő végzett. "Készek vagyunk arra, hogy továbbra is részt vegyünk az élelmezési válság megelőzését célzó nemzetközi erőfeszítésekben" – összegezte a miniszter.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat