Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Távozott a mezőgazdasági miniszter a német kormányból

2014. február 17., 08:33

Bejelentette lemondását a német kormány mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere, Hans-Peter Friedrich, akire szolgálati titok megsértésének gyanúja vetül, mert az előző kormány belügyminisztereként tájékoztatta a szociáldemokraták elnökét a párt egy parlamenti képviselőjét is érintő, gyermekpornográfia miatt indított ügyészségi vizsgálatról.

Hans-Peter Friedrich berlini sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint politikailag és jogilag helyesen járt el, de az ügy nyomán kialakult helyzetben nem tudja tovább ellátni feladatait, ezért felajánlotta lemondását Angela Merkel kancellárnak.

Hans-Peter Friedrich után nem sokkal Angela Merkel tett sajtónyilatkozatot. Elmondta, hogy "nagy tisztelettel és sajnálattal" elfogadta minisztere lemondását. Hangsúlyozta, hogy a tárcavezető a lemondásához vezető ügy jogi megítélésétől függetlenül a közösség érdekét a saját érdeke fölé helyezve vállalta a politikai felelősséget.

Kiemelte, hogy Hans-Peter Friedrich belügyminiszterként elévülhetetlen érdemeket szerzett a legkevesebb tíz gyilkosságért felelősnek tartott Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű neonáci terrorista sejt ügyének feltárásában, és a szélsőjobboldali terror elleni küzdelemben a hatóságok munkáját összehangoló új központ felállításában - írja az MTI.

A miniszter poszt betöltésére a távozott tárcavezető pártja, a bajor konzervatív CSU elnöke tesz majd javaslatot - mondta Angela Merkel.

Hans-Peter Friedrich azért kényszerült lemondásra, mert tavaly októberben tájékoztatta a szociáldemokrata párt (SPD) elnökét, hogy egy gyermekpornográfiával összefüggő nemzetközi nyomozásban felmerült egy SPD-s parlamenti képviselő, Sebastian Edathy neve.

A tájékoztatás ténye csütörtökön vált ismertté, az SPD frakcióvezetőjének egy közleményéből. A hírt az ellenzéki pártok felháborodással, az érintett nyomozóhatóságok megütközéssel fogadták.

Az ellenzéki Baloldal és a Zöldek azonnal Friedrich távozását követelték, a berlini és a hannoveri ügyészség pedig közölte, egyelőre nem döntötték el, hogy szolgálati titok megsértésének gyanúja miatt eljárást indítanak-e a miniszter ellen. "De legyen szabad ismét hangsúlyoznom, szóhoz sem jutunk a megdöbbenéstől, hogy kiszivárogtak információk az eljárásról" - emelte ki Jörg Fröhlich, a hannoveri ügyészség vezetője pénteki tájékoztatóján.

Hans-Peter Friedrich péntek délelőtt közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy felajánlja lemondását, amennyiben vizsgálat indul ellene.

A Bild című lap az online kiadásában arról írt, hogy Merkel szólította fel lemondásra a minisztert, akit telefonon hívott fel pénteken. Hans-Peter Friedrich akkor már Berlinből Bajorország felé tartott, hogy otthon töltse el a hétvégét. A kancellár hívása után azonban visszafordult, és még az autóban megírta rövid nyilatkozatát, amellyel azután az újságírók elé lépett.

Sebastian Edathy neve egy Kanadában indult nyomozás során merült fel. Az SPD frakcióvezetője, Thomas Oppermann csütörtöki közleménye szerint Hans-Peter Friedrich tavaly októberben - a nagykoalíciós tárgyalások idején - tájékoztatta erről az SPD elnökét, Sigmar Gabrielt, aki az információt csak az akkori frakcióvezetővel, Frank-Walter Steinmeier jelenlegi külügyminiszterrel és vele, a képviselőcsoport akkori igazgatójával osztotta meg. Abban állapodtak meg, hogy az értesülést nem adják tovább, hogy ne veszélyeztessék az eljárást.

Sebastian Edathy az előző héten szombaton váratlanul bejelentette, hogy 15 év parlamenti munka után egészségi okok miatt lemond mandátumáról. Kedden nyomozók átkutatták berlini és alsó-szászországi irodáit és egyéb ingatlanait, és lefoglaltak adathordozókat.

Az eljárást irányító hannoveri ügyészség csak pénteken adott részletes tájékoztatást az eljárás okáról. Közölték, hogy a politikus 9-14 év közötti, meztelen fiúkat ábrázoló digitális kiadványokat, összesen 31 dokumentumot vásárolt az interneten egy kanadai terjesztőtől.

Igen nehéz megállapítani, hogy a dokumentumok tiltott gyermekpornográfiának minősülnek-e - emelte ki Jörg Fröhlich. Egyelőre csak az biztos, hogy Edathy "a büntethetőség határvidékén" mozgott ezeknek az anyagoknak a beszerzésével - mondta az ügyészség vezetője.

Hozzátette, hogy csak november elején kezdtek foglalkozni az üggyel, és a parlamenti képviselő ügyvéde már november végén bejelentkezett a hatóságnál, érdeklődve, hogy folytatnak-e eljárást ügyfele ellen.

Sebastian Edathy nem tartozott a német politika első vonalába, de tekintélyes képviselője volt az SPD-nek, a belügyekre szakosodott politikus neve az NSU-ügyét vizsgáló parlamenti bizottság vezetőjeként vált ismertté a nyilvánosságban.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat