Tiltott kereskedelem: megszületett az uniós álláspont
2021. május 26., 13:35
Az Európai Unió kialakította álláspontját a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ajánlástervezetéhez, amelyet „A tiltott kereskedelem elleni fellépés: a szabadkereskedelmi övezetek átláthatóságának fokozása” címmel tettek közzé.
A tiltott kereskedelem elleni küzdelemre vonatkozó nemzetközi normák elengedhetetlenek a globális szinten egyenlő versenyfeltételek megteremtéséhez és a jogszerű kereskedelem előmozdításához. Fontos lenne, hogy e normák a szabadkereskedelmi övezeteken keresztül vagy azokon belül megvalósuló tiltott kereskedelem csökkentését és korlátozását segítő iránymutatásokat tartalmazzanak, amilyen például az OECD ajánlástervezete.
A tiltott kereskedelem megakadályozására irányuló tágabb keret részeként született ajánlástervezet célja, hogy átláthatóságot biztosítson a szabadkereskedelmi övezetekben. Az ajánlástervezet szélesebb körű célja, hogy idővel egyértelmű elvárásokat állapítson meg a tiltott kereskedelem elleni küzdelemre irányuló hatékony szakpolitikák tekintetében. A globalizációra vonatkozó közös normák célja annak biztosítása, hogy az előnyök teljes mértékben megoszthatók legyenek, az ártalmakat pedig a lehetőségekhez mérten csökkentsék. Ehhez az szükséges, hogy az országok fokozzák együttműködésüket, és fektessenek be a megfelelő intézményi kapacitások fejlesztésébe.
Az unió részéről azért volt fontos kialakítani az álláspontot, mivel az ajánlástervezet befolyásolni tudja a tagállamok vámhatóságai által a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően a közös kockázatkezelési keretrendszerrel összefüggésben elvégzett kockázatelemzést. Ennek az az oka, hogy a magatartási kódex be nem tartása kockázati mutató, amelyet a tagállamok vámhatóságai saját mérlegelési jogkörükben felhasználhatnak az áruk vagy a gazdasági szereplők vámellenőrzésre történő kiválasztására, figyelembe véve az érintett szabadkereskedelmi övezetből érkező vagy azon áthaladó szállítmányokat.
A tiltott kereskedelem kiterjedt károkat okoz gazdasági, társadalmi, környezeti, sőt politikai szinten is, és elengedhetetlen, hogy az Unió támogassa az ajánlástervezet elfogadását az OECD Tanácsában. Bár az EU nem tagja az OECD Tanácsának, azon tagállamok, amelyek egyúttal az OECD tagországai is, szavazati jogukat az Unió nevében történő együttes fellépésre használhatják fel, az Unió álláspontjának megfelelően.
Az álláspont a Tanács (EU) 2021/799 határozatában olvasható.