Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Több milliárd forintos csalás az intervenciós gabonakészletekkel

2010. november 9., 11:50

A győri GP Trade Kft. köré szerveződött az a csalás- és sikkasztássorozat, amellyel tizenegy személy 3,8 milliárd forint értékű intervenciós és közraktári gabonakészletet értékesített törvénytelenül 2005-2008. között. Az ügyben a napokban kezdődött tárgyalás a Zala Megyei Bíróságonl. A kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) mintegy 1,3 milliárd, két banknak pedig további egy-egymilliárd forintot meghaladó kárt okoztak a vád szerint.

A vádlottak, akik közül öten előzetes letartóztatásban vannak, hatan pedig szabadlábon védekeznek, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyei raktárakban - intervenciós vagy közraktári szerződéssel - tárolt gabonaféléket a sajátjukként adtak el, a gabonát fedezetként használva hiteleket vettek fel, de azokat nem fizették vissza. A GP Trade Kft.-ben több tagcsere történt, az azonos tulajdonosok révén pedig több cég is csatlakozott a szövevényes hálózathoz. A vádhatóság különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalásokkal és sikkasztásokkal, valamint magánokirat- és közokirat-hamisításokkal vádolja az eset szereplőit.

A vádirat szerint 2005 és 2008 között 178 ezer tonna gabona tárolására kötött szerződést a GP Trade, részben közraktári funkcióra, részben pedig az Európai Unió tulajdonában lévő intervenciós gabona tárolására. Ez utóbbit az MVH rendszeresen ellenőrizte, de a cég tulajdonosai és üzlettársai hosszú ideig megpróbálták eltitkolni manipulációikat. A közraktárjegyekkel hiteleket vettek fel, a tárolt gabonát pedig sajátjukként értékesítették, több esetben nem adták át az árut az előre fizető vevőknek sem. Az MVH ellenőrei előtt úgy próbálták leplezni a hiányt, hogy a raktárak között utaztatták a gabonát, vagy a kukorica alá szalmabálákat dugtak, hogy többnek tűnjön a raktárban lévő mennyiség.

A bankokat azzal csapták be, hogy hitelfelvételhez vagy eladáshoz hamis papírokkal, fedezetként ajánlották fel a nem a saját tulajdonukban lévő gabonaféléket. A nekik átutalt milliárdokat felvették és nem fizették vissza. A vádlottak közül többen éveken át hamis papírokkal éltek, így vettek járműveket és így szerepeltek a cégadatokban is.

A bíróság az első tárgyalási napon hallgatta volna meg az elsőrendű vádlott K. Imrét, aki nem akart vallomást tenni és kérdésekre sem kívánt válaszolni, csak írásban nyújtott be néhány oldalas vallomást. A bíró ezt és a korábbi nyomozati vallomást ismertette, amelyben K. Imre azt állította, hogy a raktárak dolgozói trükköztek a gabonával, ismeretlen járművek a tudta nélkül szállították el az árut. A hitelekhez benyújtott üzleti tervet ismerősei készítették, akiket K. Imre nem akart megnevezni, és szerinte a bankok tudták, hogy a megjelölt üzleti kapcsolatok között olyan cégek vannak, amelyek csak a fiktív számlák kibocsátására szolgáltak. A rendőrségen azt vallotta, hogy a felvett százmilliókat újabb áruk megvételére költötte.

Az újabb, ezúttal írásban tett nyilatkozata szerint utóbb úgy látja: az általa 2007-ben megvásárolt GP Trade Kft. működése hamis papírokon alapult, az ellenőrzéseket végző MVH emberei pedig megvesztegethetők voltak. Szerinte lehetetlen, hogy egyedül ő mintegy kétezer kamionnyi gabonát tulajdonított volna el a cégtől, és sérelmezte, hogy a rendőrség nem nyomozta ki, hová lett ekkora mennyiségű áru.

A magát vagyontalannak valló K. Imre azt állította, hogy az ügy szereplőinek nagyobb részét nem is ismeri. Az ő vallomásaik alapján pedig azért akarnak mindent rákenni, mert a nyomozás kezdetekor külföldre menekült, ahonnan másfél évvel később hozták haza a rendőrök.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat