Több mint 23 ezren kapcsolódtak be a diákmunka programba
2021. július 27., 10:34
Több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban országszerte, és a járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket.
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára Facebookon közzétett bejegyzésében ismertette: csaknem 20 ezren az önkormányzatoknál, háromezren a turizmusban és a vendéglátásban, 400-an pedig a mezőgazdaságban dolgoznak. A 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok tisztességes fizetéssel és munkatapasztalattal gazdagodhatnak.
A kormány kilencedik alkalommal indította el a Nyári diákmunka programot. A diákokkal szabályos munkaszerződést kötnek a foglakoztatók, amelyben nevesítve vannak az elvégzendő feladatok és a munkáért járó bér. A legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékben dolgoznak.