Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Több mint 5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma

2017. augusztus 23., 09:41

A kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 5,2 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva pedig 5,7 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbihoz képest. Az első fél évben a forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 3,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A júniusi nyers és naptárhatással korrigált adat egyformán 0,3 százalékponttal alacsonyabb az augusztus 3-án közölt első becslésnél, amikor 5,5, illetve 6,0 százalékos forgalomnövekedést jelentett a KSH.

Júniusban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalma 3,7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban az előzetesen közölt 4,1 százalék helyett, de ez is jelentős gyorsulást mutat a májusi 2,3 százalékkal szemben. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 8,3 százalékkal nőtt az értékesítés volumene, ami szintén alacsonyabb  a 8,5 százalékos előzetes adatnál és a májusi 10,3 százaléknál is. Az üzemanyag fogyasztás 5,1 százalékos éves növekedése megegyezik az első becsléssel és nagyobb a májusi 4,3 százalékos adatnál.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat